“Egy álmot élek meg itt a Milannál” – Alexis

Alexis Saelemaekers, a Milan belga válogatott játékosa élvezi Stefano Pioli bizalmát és örül, hogy az elmúlt 1 évben sikerült bizonyítania.

A 21 éves játékos tavaly januárban érkezett az Anderlechttől és abszolút túlszárnyalta a hozzá fűzött reményeket. Alexis a 2020 tavaszi karantén után beverekedte magát a kezdőcsapatba és amikor pályára lépett, a csapat egyszer sem veszített meccset.

Saelemaekers az interjújában beszélt a beilleszkedéséről, a becenevéről, Stefano Pioliról és a példaképéről is.

AZ ELSŠÉVÉRĹL
“Kezdetben senki sem ismert. Örömmel tölt el, hogy bebizonyítottam ki vagyok. Egy álmot élek meg itt a Milannál. Mindig a maximumot nyújtom a pályán, ezért néha kicsit pihennem kell.”

A BECENEVÉRĹL
“Szalamandra a becenevem, amit az érkezésem után adtak nekem a csapattársaim, mert nehéz kimondani a nevemet. Végülis igazuk volt, mert egy szalamandra vagyok. Mindig futok és nem könnyű elkapni.”

AZ EDZĹVEL VALĂ“ KAPCSOLATĂRĂ“L
“Nagyon sok bizalmat érzek a részéről, gyakran beszélgetünk.”

A SCUDETTÓRÓL
“Célunk, hogy minden tőlünk telhetőt beleadjunk.”

A PÉLDAKÉPÉRĹL
“Ez könnyű… A példaképem mindennap előttem van: Ibrahimovic. 39 évesen mindennap edz, mindig a legjobbját nyújtja és egyedül nyer mérkőzéseket. Az edzéseken néha kissé túl offenzív és sokat kiabál, de ennek oka van. Be kell fognunk és hallgatnunk kell rá. Šegy legenda és tudja, hogy mit csinál.”

AZ ANDERLECHTRĹL
“Tavaly boldogok voltak, mert jó árat kaptak értem és most talán egy kicsit már sajnálják, de tudom, hogy örülnek nekem.”

Nemrég a sajtóban megjelent egy hír, miszerint a Milan érdeklődést mutat az Anderlecht középpályása, Albert Sambi Lokonga iránt. Saelemaekers elárulta, hogy többször is javasolta őt a klubnak.

“Néhányszor szóba hoztam az ő nevét. Fantasztikus lenne, ha itt játszana. Minden képessége megvan ahhoz, hogy egy ilyen nagy klub játékosa legyen.”

Megosztás: