Andriy Shevchenko, a Milan korábbi klasszisa elárulta, hogy az elsĹ‘ szerzĹ‘dĂ©sĂ©nek aláĂrásakor rá sem nĂ©zett a benne szereplĹ‘ fizetĂ©sĂ©re, valamint beszĂ©lt a távozásának körĂĽlmĂ©nyeirĹ‘l Ă©s a 2003-as BL-finálĂ©rĂłl is.
Sheva 1999 nyarán csatlakozott a Milanhoz a Dinamo Kijev együttesétől és összesen nyolc szezont töltött a piros-feketéknél. Az Aranylabdás ukrán klasszis 322 tétmeccsen 175 gólt szerzett, ezzel ő a Milan történetének második legeredményesebb játékosa.
A KEZDETEKRĹL
“Nem egyszer gondoltam arra, hogy feladom az egĂ©szet. Éhes voltam a gyĹ‘zelemre Ă©s sikeres akartam lenni abban, amit imádok csinálni. Amikor aláĂrtam a Milannál az elsĹ‘ igazi szerzĹ‘dĂ©semet, rá sem nĂ©ztem, hogy mekkora fizetĂ©s szerepel benne.”
A MILANRÓL
“Köszönettel tartozom Ariedo Braidának, a klub akkori sportigazgatĂłjának. Látott bennem valamit, amirĹ‘l azt sem tudtam, hogy megvan-e bennem. Katasztrofális mĂ©rkĹ‘zĂ©st játszottam, amikor Gallianival egyĂĽtt Ukrajnába jött megnĂ©zni engem, de Ĺ‘ mĂ©gis megvĂ©dett. Aztán eljött a házunkba meggyĹ‘zni arrĂłl, hogy Ărjak alá a Milanhoz Ă©s átadott egy Rossoneri mezt, amin ott volt a nevem, majd azt mondta: »Ebben a mezben velĂĽnk meg fogod nyerni az Aranylabdát.« Az Ă©desapámmal egyĂĽtt mosolyogtunk, de igaza lett. A sikerĂĽnk nem a tehetsĂ©gnek, hanem annak volt köszönhetĹ‘, hogy a csapatunk intelligens Ă©s emberileg Ă©rtĂ©kes játĂ©kosokbĂłl állt. VĂ©gĂĽl majdnem mindannyian edzĹ‘k vagy igazgatĂłk lettĂĽnk.”
A 2003-AS BL-DĂ–NTĹRĹL
“A bĂĽntetĹ‘knĂ©l mindig is voltak kĂ©tsĂ©geim, de sohasem fĂ©ltem. AmĂg a kezdĹ‘körbĹ‘l a bĂĽntetĹ‘pontig sĂ©táltam, lepörgött elĹ‘ttem az egĂ©sz Ă©letem. A gyerekkorom, Csernobil, az elhunyt barátaim, minden… Miután eldöntöttem, hogy hová lövöm a labdát, nem számĂtott, hogy Buffon mit csinál. Nem számĂtott semmi, csak az, hogy nem változtathatsz a döntĂ©sen. A játĂ©kvezetĹ‘re nĂ©ztem, mert a közönsĂ©g zaja mindent elnyomott Ă©s nem hallottam a sĂpszĂłt. Majd intett Ă©s Ă©n elindultam a labda felĂ©. A lövĂ©s pillanatát követĹ‘en – amikor a labda a levegĹ‘ben volt Ă©s Buffon a másik oldalra vetĹ‘dött – tudatosult bennem, hogy mi törtĂ©nik. Ez a pillanat örökre megmarad bennem. Dida volt az elsĹ‘, akit átöleltem. Mindenki azt gondolja, hogy Ăgy fejeztem ki a köszönetemet a mindent eldöntĹ‘ vĂ©dĂ©seiĂ©rt, de nem Ăgy törtĂ©nt. ValĂłjában Ă©szre sem vettem, hogy Ĺ‘ volt az, csak futottam Ă©s ott állt elĹ‘ttem.”
INZAGHIRÓL
“Pippo megszállottja volt a futballnak. A manchesteri finálé reggelén korán felébredtem és felhúztam a redőnyt. Egy szállodában voltunk a golfpályára való kilátással. Kinéztem és egy ember egyedül futkározott, imitálva a támadásokat. Pippo volt az.”
A 2005-Ă–S ISZTAMBULI VERESÉGRĹL
“A seb mĂ©g mindig vĂ©rzik. Az emberek azt mondják, hogy a fĂ©lidĹ‘ben elengedtĂĽk a meccset Ă©s ĂĽnnepelni kezdtĂĽnk, de ez hazugság. Éppen ellenkezĹ‘leg: az öltözĹ‘ben Maldini elsĹ‘kĂ©nt mondta, hogy nagyon Ăłvatosnak kell lennĂĽnk, mert a Liverpool nem adja fel, mĂ©g háromgĂłlos hátrányban sem. A szörnyű veresĂ©g után három hĂłnapig felriadtam Ă©jszakánkĂ©nt Ă©s elkezdtem gondolkodni rajta. A mai napig gondolok rá, pedig eltelt 16 Ă©v. Sok csapattársam soha többĂ© nem akarta látni ezt a mĂ©rkĹ‘zĂ©st. Akkoriban mi voltunk a legjobb csapat. Most, hogy edzĹ‘ vagyok Ăşgy vĂ©lem, talán meg kellett volna szakĂtanunk azt az átkozott 6 percet. MegállĂtani a játĂ©kot, cserĂ©lni… de ez nem kritika Carlo Ancelottival szemben. Ĺ nagyon jĂłl felkĂ©szĂtett minket.”
A TĂVOZĂSĂRĂ“L
“Galliani és Berlusconi minden tekintetben megpróbált megtartani engem. A Milan volt az otthonom és még ma is az. Nagyon erős kötelék fűz a városhoz, még akkor is, ha messze lakom. Roman Abramovich három évig környékezett és hoztam egy döntést. Harminc éves voltam és az volt a megfelelő pillanat, hogy új tapasztalatokat szerezzek. A Chelsea-ben nem ment jól a játék és túl sok problémám volt fizikálisan, de nem tartom hibának, hogy Londonba mentem.”



