Paolo Maldini, a klub technikai igazgatĂłja is nyilatkozott az elĹ‘szezon elsĹ‘ napján Ă©s elmondta, hogy a csapat teljesĂtmĂ©nyĂ©nek javĂtásán illetve a stabilitás megĹ‘rzĂ©sĂ©n dolgoznak.
Az 53 éves szakembert két évvel ezelőtt nevezték ki a Milan technikai igazgatójának és a legutóbbi szezonban eljött az áttörés a csapat számára. A Rossoneri 2012 óta a legjobb helyezését elérve a második helyen végzett a bajnokságban és 7 év után kvalifikálta magát a Bajnokok Ligájába.
“Egy nagyon pozitĂv szezon utáni Ă©rzĂ©sek vannak bennĂĽnk a folytatást illetĹ‘en. Nagyszerű eredmĂ©nyeket Ă©rtĂĽnk el Ă©s kialakult egy stabilitás a klubnál. Fiatal csapatunk van Ă©s az a cĂ©lunk, hogy javĂtsuk a csapat teljesĂtmĂ©nyĂ©t illetve megĹ‘rizzĂĽk a stabilitást, amely elĹ‘nyt jelenthet azon csapatokkal szemben, ahol sok változás törtĂ©nik.” – nyilatkozta Maldini a MilanTV-nek.
“Bajnokok Ligája? Nagyon versenykĂ©pes bajnokságban játszunk, de a BL egy magasabb szint. ÉrtĂ©kelni fogjuk számos játĂ©kosunk – többek között a fiatal játĂ©kosaink – erejĂ©t illetve teljesĂtmĂ©nyĂ©t a Bajnokok Ligájában. RemĂ©ljĂĽk, hogy nagy lĂ©tszámĂş közönsĂ©g elĹ‘tt játszhatunk, mert azt gondolom, hogy ez nagyban befolyásolja egy játĂ©kos fejlĹ‘dĂ©sĂ©t Ă©s a fejlĹ‘dĂ©sĂ©nek hiányát is.”
“Ahogy korábban is mondtuk, a szurkolók hatalmas löketet adtak nekünk az egész szezon során.”
“Láthattuk, hogy mi történik az Európa-bajnokságon és hihetetlen a különbség az üres és a szurkolókkal teli lelátók között. Nem csupán a közönség számára, akik élvezik a show-t, hanem különösen a játékosoknak, akik nagy impulzust kapnak, hogy a lehető legtöbbet adják bele a pályán.”
Stefano Pioli nyilatkozata a sajtótájékoztató keretein belül itt megtekinthető.



