
A Diósgyőr támadója, Könyves Norbert vasárnap, a Tiszakécske elleni bajnoki előtt hasi probléma miatt kórházba került, a vizsgálatok során pedig kiderült, hogy begyulladt a vakbele, és már át is esett műtéten.
– Már pĂ©nteken Ă©s szombaton is fájt egy kicsit a hasam, de akkor mĂ©g nem tulajdonĂtottam neki nagy jelentĹ‘sĂ©get, vasárnap dĂ©lelĹ‘ttönkĂ©nt templomba szoktam menni, de addigra olyan erĹ‘s lett a fájdalom, hogy a szentmise helyett bejöttem a kĂłrházba – mondta az 5-szörös magyar válogatott támadĂł a klubhonlapnak. – Miután bejöttem egybĹ‘l megvizsgáltak, majd átestem a laparoszkĂłpos műtĂ©ten. Ha minden jĂłl alakul, akkor a napokban haza is engednek. EgyelĹ‘re mĂ©g nem tudom, mikor kezdhetem el az edzĂ©seket, bĂzom benne, hogy mielĹ‘bb Ăşjra a pályán lehetek.
– A műtét jól sikerült, a tervek szerint kedden vagy szerdán már haza is engedik Norbit – tette hozzá dr. Szabó Zsolt, a DVTK orvosigazgatója. – A következő két fordulóban biztosan nem léphet pályára, az első edzéseket két hét múlva kezdheti el, de három hét múlva – ha nem is 90 percen keresztül, de – már pályán lehet.


