
Az NB III KözĂ©p csoportjának elĹ‘zĹ‘ fordulĂłjában is megĹ‘rizte veretlensĂ©gĂ©t a HR-Rent Kozármisleny, amely ezzel matematikailag is bebiztosĂtotta a bajnoki cĂmet öt mĂ©rkĹ‘zĂ©ssel a szezon vĂ©ge elĹ‘tt. AczĂ©l Zoltán vezetĹ‘edzĹ‘ azonban a Digi Sport Reggeli Start cĂmű műsorában elmondta, mĂ©g egyáltalán nem biztos, hogy a klub vállalja a feljutást az NB II-ben, illetve jelenleg mĂ©g az Ĺ‘ maradása is kĂ©plĂ©keny.
– Az NB II egy más kávĂ©ház. Az a baj, hogy egy picit meg is csĂşsztunk idĹ‘ben. ElĂ©g sokat egyeztettem az utĂłbbi idĹ‘ben Feleki Attila tulajdonossal, Ă©s tegnap is volt egy videóüzenete, ahol Ă©rtĂ©kelte az Ă©vet – mondta a magyar válogatott korábbi asszisztensedzĹ‘je. – Nagyon boldog volt Ă©s hatalmas respekt neki, hiszen kb. 30 Ă©ve gardĂrozza ezt a csapatot.
Még nem is biztos azonban az, hogy a klubunk elvállalja a másodosztályt. Mindenféleképpen szeretné, az elmondásából mindenki láthatta ezt tegnap, de felelős döntést akar hozni, hiszen ahogyan mondtam, ez egy más kávéház.
Az NB II-ben a játĂ©kosok már profik, mĂg a mostani csapatban a játĂ©kosok zöme dolgozik, valamint a másodosztályban már nem lesz elĂ©g a napi egy edzĂ©s, már sokkal komolyabb minden, illetve a játĂ©koskeretben is változásokra van szĂĽksĂ©g. Erre keresi a tulajdonos Ăşr a megoldás. Nagyon remĂ©lem, hogy ez rövid idĹ‘n belĂĽl eldĹ‘l.
Aczél azt is kifejtette, hogy a saját jövője is kérdéses, a jelenlegi szerződése június 30-án jár le.
– Voltak megbeszéléseink a tulajdonossal és a klubigazgatóval, egyelőre nem dőlt el semmi. Most itt beszélünk, de lehet, hogy másfél hónap múlva nem itt leszek már. Egyelőre ez a kis bizonytalanság nem az igazi, de ezt el kell viselni, dolgozunk tovább – tette hozzá a vezetőedző.
A Kozármisleny tulajdonosa, Feleki Attila a hétfői videóinterjújában többek között azt is elmondta, ha vállalják az NB II-t, akkor ők lesznek ott a legszerényebb költségvetésű csapat:
– Nagyon várom azt, hogy valamilyen olyan plusz segĂtsĂ©g fog beáramlani ehhez a sikerhez, ami egy kicsit megtámaszt engem is Ă©s nem csak egyedĂĽl, egy szĂ©lmalomharcban tudom öregbĂteni ennek a kisvárosnak a hĂrnevĂ©t, hanem lesznek mögöttem támogatĂłk, esetleg a város megprĂłbál pozitĂvabb irányba elmozdulni. Ha ez mind összeáll – erre nem sok idĹ‘ van -, akkor megprĂłbálnánk, de nagyon jĂłzanul szeretnĂ©nk meghozni ezt a döntĂ©st, hiszen az NB II-ben is sikereket szeretnĂ©nk elĂ©rni. Egy biztos, ha el tudjuk vállalni az NB II-t, akkor mi ott messze a legszerĂ©nyebb költsĂ©gvetĂ©sű csapat leszĂĽnk, Ă©s mi valami teljesen mást akarunk, mint ami ott zajlik most. Én nem akarok megbántani senkit, de 30 Ă©ve csinálom ezt, az nagyon sok idĹ‘. Azok a fizetĂ©sek, ráköltött hatalmas összegek, amik az NB II-ben fellelhetĹ‘k, azok az Ă©szszerűtlensĂ©g határát sĂşrolják. Mi nem akarunk ebben a játĂ©kban rĂ©szt venni. Ha mi elvállaljuk az NB II-t, akkor az egy nagyon fiatal Ă©s valĂłszĂnűleg egy nagyon szerĂ©ny költsĂ©gvetĂ©sű csapat lesz. De az biztos, ha mi megcsináljuk, akkor azt a csapatot nagyon szeretni fogják.
Egy korábbi interjúnk Aczél Zoltánnal


