“A testvĂ©remmel valĂł találkozást annyira nem várom” – interjĂş a Fradi berobbanĂł kölcsönjátĂ©kosával

– BravĂşrosan kezdtĂ©tek a bajnokságot, nyolc fordulĂł után a dobogĂłn álltok. Hogy Ă©rzed, megleptĂ©tek az NB I-et? Mennyire tapasztaltad, hogy esetleg könnyedebben vettĂ©k volna a játĂ©kot az ellenfelek az elejĂ©n, amikor veletek játszottak?  

Ez is volt a tervünk, hogy meglepetést okozzunk, és eddig ez sikerült is, nem is szeretnénk ennél lejjebb adni.

– A Vasas elleni meccs után a második fordulĂłban találkoztunk az elsĹ‘ olyan csapattal, amely tavaly is NB I-es volt, a Debrecennel játszottunk, de egyáltalán nem Ă©reztem akkor sem, hogy ne vettek volna komolyan minket, sĹ‘t, szerintem nagyon nyerni akartak. 

– Mennyire tartotok attól, hogy – ahogyan az az elmúlt években több jól kezdő újonc esetében is történt – elfogy a lendület azzal, hogy jobban kiismernek titeket?

– Ez a helyzet kölcsönös, hiszen mi is kezdjĂĽk egyre jobban megismerni az ellenfeleket. A stábunk ráadásul nagyon jĂłl dolgozik, Ăşgyhogy ettĹ‘l nincs okunk tartani. 

– Te vagy az egyik legtöbbet dicsért fiatal eddig ebben a szezonban. Sikerült berobbannod az NB I-be?

– Ezt nem érzem még, továbbra is csak szeretném segíteni a csapatot. Az tény, hogy nagyon jól érzem magam Kecskeméten, talán ez is az oka a jó játéknak. De csapatszinten teljesítünk jól.

– Sok hozzád hasonlĂłan kreatĂ­v játĂ©kos azt vallja, hogy az Ă©lvonalban annyival mĂ©g könnyebb is játszani, hogy ott technikásabb a játĂ©k, mint a brusztosabb NB II-ben vagy NB III-ban. Te hogy vagy ezzel, mennyire sikerĂĽlt gyorsan felvenned a tempĂłt? 

– Azt azért nem mondanám, hogy könnyebb, de az biztos, hogy eltérő a két bajnokság.

– Más erényeket lehet alkalmazni, más a tempó, a körülmények, a pályák minősége, és ez rám nagy hatással van. Abban például nem vagyok biztos, hogy nyolc forduló után így tudnék most teljesíteni a másodosztályban is, mint itt az NB I-ben.

– Viszonylag gyorsan hozzászoktam a tempĂłhoz, igaz, mĂ©g mindig nem Ă©rzem azt, hogy teljesen megszoktam. Mások a hazai Ă©s az idegenbeli meccseink is, utĂłbbiakon általában valamennyivel gyorsabb a pálya, amihez mĂ©g alkalmazkodnia kell az egĂ©sz csapatnak. 

– Korábban futsaloztál is, ráadásul Ăşgy, hogy miközben a Fradi utánpĂłtlását erĹ‘sĂ­tetted, Ăšjpesten kispályáztál. Mennyire volt fura az a helyzet számodra, Ă©s sikerĂĽlt-e bármit hasznosĂ­tanod a futsalbĂłl a nagypályán? A Puskás AkadĂ©mia elleni cseled pĂ©ldául elĂ©g teremfocis volt. 

Igen, amúgy az a helyzet tényleg fura volt (nevet).

– De a futsal csak szórakozás volt, szeretek focizni, elhívtak, így elmentem, tehát nem volt túl komoly, nem is játszottam sokat. Ami azt a felcsútiak elleni meccset illeti, azóta is, akárhányszor rágondolok, idegesít, hogy nem ment be a lövésem. Nem bántam meg, hogy azt a cselt meghúztam, a többiek és az edzőm is mondta, hogy jól csináltam, csak nagyot védett a kapus.

Az emlĂ­tett csel

– TavalyelĹ‘tt NB III, tavaly NB II, most NB I. Mi a következĹ‘ lĂ©pĂ©s számodra, a Fradi felnĹ‘ttcsapata? 

– EgyelĹ‘re csak szeretnĂ©m Ăşgy folytatni, ahogy most megy a játĂ©k, Ă©s szeretnĂ©k eredmĂ©nyes lenni a KecskemĂ©ttel. Ha a csapat sikeres, az Ăşgyis hozza a többit magával, de ezen egyelĹ‘re nem gondolkodom.  

– Mindenesetre kĂ©t kĂĽlönleges meccs vár rád a bajnokságban: elĹ‘bb a Fradit fogadjátok, majd azzal az Ăšjpesttel találkoztok, ahol a testvĂ©red, Mátyás játszik. Melyiket várod jobban? 

– A Fradi-meccset. Biztos, hogy kĂĽlönleges lesz, szeretnĂ©nk meglepni Ĺ‘ket itt, KecskemĂ©ten, meglátjuk, mennyire sikerĂĽl. 

– És az Ăšjpest elleni meccsre hogyan kĂ©szĂĽltök a bátyáddal? Sok ilyen esetben a pályán nem kĂ­mĂ©lik egymást a testvĂ©rek. Ez nálatok is elĹ‘fordulhat? 

Az is különlegesnek ígérkezik, igaz, azt a találkozást annyira nem várom.

– Fura Ă©rzĂ©s lesz, az biztos. EgyikĂĽnk sem az az erĹ‘szakos tĂ­pusĂş játĂ©kos, Ăşgyhogy ez lenne a legutolsĂł, ami törtĂ©nne velĂĽnk. 

– Amikor a focirĂłl beszĂ©lgettek, zrikáljátok is egymást vagy kizárĂłlag az Ă©pĂ­tĹ‘ jellegű kritikát fogalmazzátok meg? A 6-0 után pĂ©ldául kellett Ĺ‘t vigasztalnod? 

– Mi mindig támogatjuk egymást.

– A 6-0 után csak óvatosan mertem másnap megkérdezni, hogy mi újság. Azután a meccs után annyira nem is akartam zaklatni.

– De a legutĂłbbi, Vasas elleni találkozĂłjukat követĹ‘en Ă­rt, hogy milyen jĂł volt ismĂ©t gyĹ‘zniĂĽk, Ă©s mennyire kellett nekik az a siker. 

– Mi most a nehezebb egy fiatal magyar játĂ©kosnak: a Fradi felnĹ‘ttcsapatába bekerĂĽlnie vagy kĂĽlföldre igazolnia? 

– A Fradi most nagyon erĹ‘s, igaz, azt nem tudom, mennyire terveznek majd a fiatalokra Ă©pĂ­teni, Ăşgyhogy ezt egyelĹ‘re nem tudom megĂ­tĂ©lni. 

– Korábban emlĂ­tetted, hogy mindig visszanĂ©zed a meccseiteket Ă©s az InStat-eredmĂ©nyeket is folyamatosan figyeled, ez most, az NB I-ben is Ă­gy van? ElĹ‘fordul, hogy nagyon máshogy Ă©rzed belĂĽlrĹ‘l a találkozĂłkat, mint amit a számok mutatnak? 

– Igen, mindig megnézem az InStat-eredményeket, a saját jeleneteimet, a helyzeteket, egyszerűen nem bírom ki, hogy ne figyeljem ezeket. Az a gyakoribb inkább, hogy a meccs után közvetlenül túlságosan negatívnak érzek egy-egy szituációt, aztán visszanézem, és látom, hogy annyira nem is volt rossz a helyzet, ezzel meg is nyugszom. Abban egyébként nagy fejlődést látok magamon, hogy korábban nagyon frusztrált egy-egy meccs, ha nem úgy sikerült. Nagy részben a vezetőedző érdeme, hogy ebben előreléptem, persze én is próbálok mindig reálisan gondolkodni.

– Mennyire lehet az NB I-ben is tartani, hogy szabadabb kezet kapj a csapaton belĂĽl, Ă©s kötetlenĂĽl játssz, amit te is kiemeltĂ©l, hogy a játĂ©kod szempontjábĂłl kulcsfontosságĂş? 

– Ha kell, persze Ă©n is fegyelmezett vagyok, de igen, a játĂ©kstĂ­lusomnak jobban fekszik, ha szabadabban mozoghatok, ilyenkor jobban tudom segĂ­teni a csapatot a kreativitásommal. A vĂ©dekezĂ©sĂĽnk nagyon szervezett, ezĂ©rt is kell egy kis kreativitás elĹ‘refelĂ©, mert kĂĽlönben nem nagyon lehet gĂłlokat lĹ‘ni. 

BUDAI LĂSZLĂ“

Megosztás:
Share:
Tagged