„Megtisztelő volt a hollandokkal edzeni!”

Július 10. és 20. között Budapesten, a Gyakorló Jégcsarnokban készült a holland nemzeti rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott. A vendégek a tíznapos edzőtábor során több alkalommal is együtt készültek a vendéglátó magyar válogatottal.

Bánhidi Ăkos, a gyorskorcsolya ágazat sportigazgatĂłja Ă©s Nicholas John Gooch, a nĹ‘i válogatott vezetĹ‘edzĹ‘je elĂ©gedetten beszĂ©lt a közös munkárĂłl.

„Nagyon fárasztĂł hetek vannak a hátunk mögöttĂĽnk, de Ă­gy is terveztĂĽk meg a programot, melyre a holland válogatottal közös edzĂ©sek csak rátettek mĂ©g egy lapáttal. Egy rĂ©gi Ă©s kikövezett, jĂł baráti kapcsolatunk van a hollandokkal, ezĂ©rt nagyon örĂĽltĂĽnk, hogy eljöttek hozzánk edzĹ‘táborozni, valamint annak, hogy ennyire nyitottak voltak a közös munka iránt. Nagyon megtisztelĹ‘ volt számunkra, ugyanakkor kĂ­váncsi voltam, hogyan fognak zajlani az edzĂ©sek. Ezt a lĂ©tszámok optimalizálásával sikerĂĽlt jĂłl megvalĂłsĂ­tanunk Ă©s voltak olyan napok is, amikor akár 25-en voltunk fent a jĂ©gen. Azt kell mondanom, hogy rendkĂ­vĂĽl komoly hatásfokĂş edzĂ©seket tudunk vĂ©grehajtani, mind a mennyisĂ©g, mind az intenzitás szempontjábĂłl” – tekintett vissza Bánhidi Ăkos.

„Ilyenkor Ăłhatatlanul bekerĂĽl a kĂ©pbe az is, amikor bizonyos körĂĽlmĂ©nyek között a fiatal sportolĂłk összekerĂĽlnek – Ă©s mint a szabadjára engedett lovak –, mindenki meg akarja mutatni a másiknak, hogy mire kĂ©pes. Ez egy olyan plusz szĂ­nt adott hozzá az edzĂ©sekhez, ami jobbnál jobb teljesĂ­tmĂ©nyre sarkallta a versenyzĹ‘ket, mind a magyar, mind a holland oldalon. Ez a mentalitás kĂ­sĂ©rte vĂ©gig ezt a 10 napot. Ă–sszegzĂ©sĂĽl azt tudom tehát mondani, hogy fantasztikus idĹ‘szak volt, amĂ­g itt voltak. KiválĂł edzĂ©seket tudunk vĂ©grehajtani Ă©s kĂĽlön öröm, hogy szĂłba kerĂĽlt, hogy a világkupák elĹ‘tt ismĂ©t közösen menjĂĽnk fel a jĂ©gre. EzĂşton is szeretnĂ©m megköszönni mindazoknak a munkáját, akik segĂ­tettek a jĂ©g megfelelĹ‘ prezentáciĂłjában, valamint az egyĂ©b szervezĂ©si feladatokban, hogy a holland csapat a lehetĹ‘ legjobban Ă©rezze magát itt nálunk” – Ă©rtĂ©kelte a közös felkĂ©szĂĽlĂ©st Bánhidi Ăkos, a gyorskorcsolya szakág sportigazgatĂłja.

„Mi elsősorban a női csapattal edzettünk, összesen kétszer ezalatt a 10 nap alatt, de úgy gondolom, hogy ez mind nagyon hasznos volt számunkra. Izgalmas volt közösen végrehajtani a feladatokat. Új energiákat és egy kis versenyszellemet csempésztek a lányok az edzésekbe, hiszen a holland csapat mégiscsak az egyik legjobb és legerősebb ellenfél. Ez adott egy plusz intenzitást a kicsit repetitív felkészülésbe, új impulzusok érték a lányokat, ráadásul olimpiai- és világbajnokokkal tudtak együtt edzeni, ami nagyon pozitív hatással volt rájuk nézve. Összességében úgy gondolom, hogy nagyon jó élmény volt ez mindkét csapat számára, ezzel a lendülettel folytatjuk a felkészülést és vágunk neki a következő fázisnak” – osztotta meg gondolatait Nicholas John Gooch, a női válogatott vezetőedzője.

HUNSKATE Media

The post „MegtisztelĹ‘ volt a hollandokkal edzeni!” appeared first on Magyar Országos KorcsolyázĂł SzövetsĂ©g – MOKSZ.

Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség

Megosztás: