
MH/MTI
2023. oktĂłber 11. szerda. 17:21
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az FC Kosice stadionjának megtekintését követően arról számolt be, hogy a legfontosabb diplomáciai feladat a két ország között a kapcsolatok fejlesztése, mivel mindkét oldalnak jobb, ha a két nemzet jóban van egymással.
„Ha azt kĂ©rdezzĂĽk, hogy melyik a legrövidebb Ăşt a szlovákok Ă©s a magyarok szĂve között, akkor az nyilvánvalĂłan a labdarĂşgás. Aki járt már itt, Kassán futballmeccsen, az valĂłszĂnűleg visszaigazolja ennek az állĂtásnak az igazságát” – jelentette ki.
„Én azt gondolom, hogy a sport, Ă©s azon belĂĽl is termĂ©szetesen a legnĂ©pszerűbb sportág, a labdarĂşgás kĂ©pes arra, hogy nemzeteket, nĂ©peket kössön össze, s köztĂĽk a jĂł kapcsolatot folyamatosan javĂtsa” – tette hozzá.
Majd aláhúzta, hogy a futball fontos erőforrás, amit jól mutat az is, hogy amióta a magyar tulajdonosok megjelentek Kassán, azóta a klub fejlődése nyomán a magyarok tisztelete és megbecsültsége is sokat javult.
Szijjártó Péter ezután kiemelte, hogy sokáig elhanyagolt kérdés volt az együttműködés Magyarország és Szlovákia keleti részei között, évtizedekig tartott a gyorsforgalmi összeköttetés létrejötte is Kassa és Miskolc között.
Ezzel szemben szavai szerint mára egyre sűrűbb szálakkal szövődik össze Kelet-Magyarország és Kelet-Szlovákia, a kassai és a miskolci agglomerációk gyakorlatilag összenőttek, egyre kisebb jelentősége van a határnak. „Az már inkább összeköt minket, mint szétválaszt” – fogalmazott.
„Az egyĂĽttműködĂ©sben a sportnak kĂĽlönös jelentĹ‘sĂ©ge van, hiszen láthatjuk, hogy egy sportesemĂ©ny micsoda Ă©rzelmeket szabadĂt fel, Ă©s hogyha egy sportesemĂ©nyen a magyarok Ă©s a szlovákok egy cĂ©lĂ©rt szorĂtanak, szurkolnak, kiabálnak, akkor azt hiszem, ennĂ©l jobban kĂ©t nemzet fiait összehozni semmi nem tudja” – hangsĂşlyozta.
A miniszter Ăşgy vĂ©lekedett, hogy fantasztikus lenne, ha Kassán is meg lehetne honosĂtani a diĂłsgyĹ‘ri működĂ©si modellt, több sportágban is megteremtve a sportolás lehetĹ‘sĂ©gĂ©t a környĂ©kbeli fiataloknak. „Ha ugyanezt meg tudjuk teremteni a FelvidĂ©ken szlovák Ă©s magyar fiatalok számára, akkor azt hiszem, hogy nagyon komoly eredmĂ©nyeket tudunk elĂ©rni” – mondta.
„A futball összeköt minket, tehát nem véletlen, hogy amikor a magyar labdarúgó-válogatott játszik, az nem csak Magyarországon esemény, hanem a határon túlon is” – szögezte le.
„És most már egyre inkább látom azt kialakulni, hogy ha közĂ©p-eurĂłpai csapatok játszanak, Ăşgy a másik közĂ©p-eurĂłpai ország szurkolĂłi inkább nekik szorĂtanak, Ă©s kialakult egyfajta közĂ©p-eurĂłpai szolidaritás Ă©s egyĂĽttműködĂ©s” – mutatott rá.
„MinĂ©l fiatalabb korban kezdĹ‘dik ez, az annál jobb. Most itt lĂ©trejön a kassai futballakadĂ©mia, itt majd szlovák Ă©s magyar fiatalok közösen fognak futballozni, s barátságok köttetnek. Ĺket nyilvánvalĂłan már nem fogja tudni meggyĹ‘zni senki arrĂłl, hogy a másik rossz, Ă©s fel kell lĂ©pni a másik ellen” – fűzte hozzá.
ĂŤrta a Magyar HĂrlap


