
„Neki kell boldognak lenni, az a legfontosabb” – válaszolt Sós Csaba arra a kérdésre, boldog-e, hogy Hosszú Katinka visszatért. „Élsportról beszélünk, itt a legjobb úszók a legfontosabbak. Šszerintem attól már távol van, hogy főszereplő legyen” – tette hozzá a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya, aki szerint csodálatra méltó, hogy Hosszú hatodik olimpiáját célozta meg.
A Rióban három aranyérmet nyerő Hosszú tervei szerint csak 2024-ben versenyez. Sós Csaba kérdésre elmondta, akinek decemberig nincs A-szintje, nem lesz válogatott, ezért nem kapja meg azt a támogatást, mint eddig, de ez nem jelenti azt, hogy Hosszú ne lehetne ott a párizsi olimpián, ugyanis az A-szintet 2024. június 23-ig kell megúszniuk, ebben az esetben pedig Hosszú akkor lehet ott az ötkarikás játékokon, ha nem lesz nála két jobb idővel rendelkező magyar versenyző, ugyanakkor a kapitány szerint Hosszú számára nem reális az éremszerzés.
SĂłs Csaba kitĂ©rt arra is, hogy HosszĂş Katinka legutĂłbb egy Ă©s negyed Ă©vvel ezelĹ‘tt versenyzett, Ă©s utolsĂł versenyei is inkább lefelĂ© ĂvelĹ‘ pályafutást mutattak.
A szövetsĂ©gi kapitányt megkĂ©rdeztĂ©k Milák KristĂłfrĂłl is, aki a hĂrek szerint továbbra sem kezdte el a medencĂ©s edzĂ©seket, csak szárazföldön kĂ©szĂĽl.
„Neki nem egy utolsĂł dobás, most lenne a csĂşcson, ezĂ©rt fájdalmas nekem, akármi következik innen. Ha vĂ©gigdolgozta volna az egĂ©sz szezont Ă©s a vb-t sem hagyta volna ki, olyan idĹ‘t Ăşszott volna az olimpián, hogy ha kilenc másodpercet futnak száz mĂ©teres sĂkfutásban, akkor is rĂłla beszĂ©ltek volna. Ez már biztos nem lesz” – mondta Milák KristĂłf helyzetĂ©rĹ‘l SĂłs Csaba, kitĂ©rve arra is, a 200 mĂ©ter pillangĂł rĂ©gĂłta az egyik legkiĂ©lezettebb versenyszám, csak azĂłta nem az, amiĂłta Milák ebben a számban versenyez.
„Kicsit értetlenkedve állok, olyan közel áll hozzám és azt sem tagadom, hogy kifejezett élmény számomra, amikor ő úszik. Emiatt sajnálom, hogy nem következik be az, ami bekövetkezhetett volna, függetlenül attól, innen még meddig jut” – jelentette ki Sós Csaba.
„Ha januárban komolyan beleáll, még akár az is elképzelhető, hogy nyer, de olyan időt biztosan nem úszik, ami a képességei alapján benne van” – hangsúlyozta Sós Csaba, aki reagált a Magyar Úszószövetség elnökének, Wladár Sándornak azon kijelentésére is, mely szerint Milák tartozik Magyarországnak.
„Elnök úr szó szerint azt mondta: tartozik annyival magának és Magyarországnak, hogy lejár az edzésekre. Ezt a részt kihagyták belőle és kvázi úgy jött le, hogy az elnök azt mondta volna, hogy sikerrel vagy pénzzel tartozik” – jegyezte meg a szövetségi kapitány.
„PĂ©nzt kap Ă©rte, ne beszĂ©ljĂĽnk mellĂ©!” – tette hozzá, kitĂ©rve arra is, hogy Milák klubjának, a Budapesti HonvĂ©d SE-nek az elnöke, Gergely István bĂzik KristĂłfban, ezĂ©rt nem vonták meg tĹ‘le a támogatását.
Sós Csaba ismertette, régóta nincs módja rá, hogy kommunikáljon Milákkal, Kristóf ugyanis még a telefont sem veszi fel neki.
A szövetségi kapitány nem ment bele a részletekbe, de kiemelte, azt akarják, hogy Milák visszatérjen, mert „több mint vétek lenne elpazarolni azt az adományt, amit ő kapott az élettől”
ĂŤrta a Magyar HĂrlap


