2026-tól 48 csapatos lesz a világbajnokság

A FIFA Tanács keddi, zürichi ülésén egyhangú szavazást követően elfogadta Gianni Infantino elnök javaslatát, ami azt jelenti, hogy a 2026-os világbajnokságon az eddigi 32 helyett már 48 válogatott vesz részt.

A létszámemeléssel változik a lebonyolítás rendje is: 16 háromcsapatos csoportba osztják a csapatokat, majd a három csoportmérkőzés után az első két helyezett jut a legjobb 32 közé, ahonnan egyenes kieséses rendszerben folytatódik a vébé. Mindez azt jelenti, hogy az elődöntőbe jutó csapatok ugyanúgy hét mérkőzést játszanak, mint a korábbi tornákon, de eggyel kevesebb csoportmérkőzésen, illetve eggyel több egyenes kieséses mérkőzésen lépnek pályára. Az emelést követően a világbajnokságon az eddigi 64 helyett 80 mérkőzést rendeznek, a viadalt 32 nap alatt bonyolítják le.

Európa jelenleg 13 résztvevőt delegál a világbajnokságra, ezért jóval nehezebb a kvalifikáció kiharcolása, mint a 24 csapatos Európa-bajnokságra, amelyen tavaly a magyar válogatott is részt vett. A 48 csapatos világbajnokságra több európai válogatott juthat ki, de a FIFA hivatalosan még nem jelentette be, hogy az egyes kontinenseket hány válogatott képviseli majd a 2026-os tornán.

Gianni Infantino a döntést követő sajttájékoztatón külön kiemelte, hogy a megemelt létszámú Európa-bajnokságon az izlandi vagy a magyar válogatott remek szereplése egyaránt megerősítette a bővítés helyességét, és egyben újabb érvet adott a világbajnokság létszámának emelésére.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS