Az FTC-Telekom Waterpolo női vízilabdacsapata története során először bejutott a Bajnokok Ligája fináléjába: Matajsz Márk együttese a máltai négyes döntő szerdai első elődöntőjében ötméteresekkel 15-14-re győzte le a címvédő spanyol Sant Andreut.

A két csapat útjai tavaly is az elődöntőben keresztezték egymást, akkor a spanyolok 10-7-re diadalmaskodtak és végül meg sem álltak a végső sikerig. A nyáron azonban a Ferencváros jelentősen megerősödött, Keszthelyi Rita és Szilágyi Dorottya személyében a magyar válogatott két kiválósága, valamint a spanyolok olimpiai bajnoka, Beatriz Ortiz is a klubhoz került.
Ennek megfelelően az FTC domináns volt az egész szezonban, egyetlen vereséget szenvedett el, még a BL csoportkör első fordulójában a görög Vuliagmenitől kapott ki ötméteresekkel és 30-1-es mérleggel érkezett a négyes döntőbe. A Sant Andreu a negyeddöntő mindkét összecsapásán mély gödörből jött vissza, de végül szétlövésben túljutott a Vuliagmenin.
Kimaradt magyar fórral indult az összecsapás, ráadásul a spanyolok azonnal lefordultak, és megszerezték a vezetést. Keszthelyi második lövése a kapufáról jött le, a rivális megint lefordult, Neszmély Boglárka azonban bravúrral hárított.
Ebből az FTC jöhetett, Vályi Vanda pedig betalált. A spanyolok edzője videóbírót kért, szerinte a magyar kapus már bentről húzta ki a labdát. Igaza lett, a gólt visszavonták, a spanyolok pedig a második találatukat ünnepelhették.
A következő magyar fór sem hozott gólt, Ortiz csúnyán fölé lőtt, majd hátul Elefteria Plevritu segített be hátrányban egy blokkolással. Szilágyi közeli ziccerét védte a spanyol kapus, újra jött a kontra és a harmadik találat. A Ferencváros a harmadik előnyét Kuna Szonja révén már értékesítette, a túloldalon viszont azonnal ötméterest harcoltak ki a spanyolok, amelyet a harmadszor eredményes Elena Ruiz lőtt be (1-4).
Kihagyott lehetőségekkel indult a második felvonás, majd az újabb magyar előnyt Leimeter Dóra lőtte be éles szögből. A címvédő ugyancsak kihasználta a létszámfölényt, ahogyan Szilágyi is szépen fejezte be a fórt. A Sant Andreu akcióból állította vissza a háromgólos különbséget, Szilágyi viszont ziccert rontott. A negyed utolsó támadása a magyaroké volt, előnybe kerültek, de két lövés is pontatlan volt (3-6).
A fordulást követően Vályi ismét megnyerte a ráúszást, csapata emberelőnybe került, ebből Keszthelyi volt eredményes. A rutinos magyar klasszis emberhátrányban blokkolt, de a túloldalon Leimeter lövésével is így tettek a létszámhátrányban lévő spanyolok, akik ezután újabb akciógólt lőttek, Elena Ruiz kétkapufás találatára felpattant a közönség. Az első magyar akciógólra két és fél negyedet kellett várni, ekkor a megúszó Szilágyi volt az, aki nem hagyta magát a víz alá nyomni és a kapuba lőtt.
Bő fél perccel később érkezett az újabb akciógól, ismét lefordultak a zöld-fehérek, Plevritu pedig kilőtte a bal alsó sarkot. Villámgyorsan jöhetett volna az egyenlítés, Szilágyi megint megúszott, de lövés helyett a passzt választotta, a spanyolok pedig megbüntették ezt a hibát (6-8). Matajsz Márk időt kért a követő fór előtt, de ekkor még nem sikerült betalálni.
Az FTC Plevritu emberelőnyös góljával mégis minimalizálta a különbséget, azonban a tarthatatlan Ruiz újabb bombájával nyugtatta meg társait (7-9).
A záró nyolc perc spanyol emberelőnyös góllal indult, majd Plevritu lőtte ki újra a bal alsót. A spanyolok ellen emberelőnyben kontrát ítéltek, de azonos létszámban a másik oldalon nem alakult ki veszélyes helyzet.
Újabb akciógólt lőttek a spanyolok, Leimeter fórban viszont fölé durrantott. A magyar kapu előtt is érkezett az ítélet, Ortiz viszont szép blokkal tartotta életben a reményeket (9-11).
Magyar előny következett, Matajsz megint időt kért, Plevritu pedig magára vállalta a felelősséget és gyönyörű kapufás gólt lőtt. Bő egy perccel a vége előtt ismét az egyenlítésért támadhatott az FTC, Plevritu középre adását pedig Noa De Vries kiemelkedve húzta a kapuba, így 0-0 után először volt döntetlen az állás.
Harminc másodperccel a vége előtt labdát szerzett a Ferencváros, de csak egy blokkolt lövés lett belőle, két másodperc maradt, az időkérés után Ruiz még egy félpályás lövéssel próbálkozott, célt tévesztett, így jöhetett a szétlövés.
Az első párban Palacio és Ortiz hibázott, a másodikban Ruiz és Plevritu is magabiztos volt. A harmadikban sem tudtak védeni a kapusok, ekkor már Kiss Alexandra tempózott a magyaroknál, aki Anton lövését az ötödiknél kifogta, Leimeter pedig a döntőbe lőtte a csapatot.
Matajsz Márk szerint erős csapat ismérve a döntőbe jutás
„Kívülről valóban úgy tűnt, hogy mi futunk az eredmény után, de megvoltak a lehetőségeink, ha kicsit higgadtabbak a lányok, és nem hagyják ki az ajtó-ablak helyzeteket, akkor nem tudott volna ellépni az ellenfél. Viszont a csapat összezárt hátul Neszmély Bogival az élen, elképesztő tartása volt az együttesnek” – nyilatkozta az MTI-nek Matajsz Márk.
A Ferencváros legjobbja Elefteria Plevritu volt, aki négy gólt szerzett és az ötméteres párbajban is betalált. A világbajnok görög klasszis pályafutása nyolcadik BL-döntőjére készülhet, korábban háromszor nyert az Olimpiakosszal.
„Volt pár hasonló rendezvényen már, az elején még neki is voltak elkapkodott lövései, de nem esett kétségbe. Ezek a játékosok ezt tudják, ma ő kimagasló volt, de ehhez az egész csapat kellett” – mondta az FTC vezetőedzője.
Megjegyezte, a játékosok is dacosak voltak kicsit a meccs közben, nem sikerültek az előre megbeszélt dolgok, de ezt követően „a hajánál fogva kirángatták egymást a gödörből, ez egy erős csapat ismérve.”

Elefteriu Plevritu arról beszélt az MTI-nek, hogy „nincs titok„, az utolsó másodpercig küzdeni kell az ilyen mérkőzéseken, így lesz ez a döntőben is, egy pillanatra sem szabad feladni.
A 29 éves játékos elmondta: rengeteg világ- és olimpiai érmes alkotja a keretet, bárki elő tud lépni egy-egy mérkőzésen, ez ma ő lett, de elsősorban annak örül, hogy a csapat nyert.
Hozzátette, egyáltalán nem játszottak jól, elöl megvoltak ugyan a helyzetek, de nem tudták ezeket értékesíteni, ezen mindenképpen változtatni kell a pénteki fináléban.
Plevritu hozzáfűzte, karrierje során még sosem választott ellenfelet, de szíve szerint most egykori klubja, az Olimpiakosz ellen ugrana medencébe.
Szilágyi Dorottya arról beszélt, hogy óriási boldogságot jelent ez a győzelem.
„Az elején nem kezeltük jól a nyomást, ez a döntőben biztosan nem fér majd bele, szerencsére jó formában vagyunk, fizikálisan is, ennek köszönhetően pedig döntetlenre tudtuk menteni a végén a meccset, és ötméteresekkel felülkerekedtünk.”
A görög Olimpiakosz lesz az FTC-Telekom Waterpolo női vízilabdacsapatának ellenfele
A görög válogatottra épülő gárda a szerdai második elődöntőben 14-12-re nyert a spanyol bajnok Mataro ellen.
Az Olimpiakosz története során hetedszer játszhat a legrangosabb európai kupáért, amelyet eddig 2015-ben, 2021-ben és 2022-ben hódított el.
A pénteki döntőt 21.00 órától rendezik, a mérkőzést a Duna World élőben közvetíti.
Vízilabda Bajnokok Ligája
Nők, elődöntő:
FTC-Telekom Waterpolo – CN Sant Andreu (spanyol) 15-14 (1-4, 2-2, 4-3, 4-2, 4-3) – ötméteresekkel
Gól: Plevritu 4, Szilágyi 2, Kuna, Leimeter, Keszthelyi, Ortiz, De Vries 1-1, illetve E. Ruiz 5, Perez 2, Anton, Farre Colomina, Jutte, Palacio 1-1.
Olimpiakosz (görög) – Mataro (spanyol) 14-12 (4-4, 6-3, 3-4, 1-1)
Gól: Andrews, Triha 4-4, Sziuti, Ninu, 2-2, V. Plevritu, Szanta 1-1, illetve Roemer 4, Bertan, Kearns 2-2, Claveria, Morell, Guiral, Espar 1-1.
(MTI)
Zalánki Gergő bízik benne, hogy túl tudnak jutni a Pro Reccón
Írta a JochaPress



