Lewis Hamilton végzett az élen a Magyar Nagydíj második szabadedzésén

A 41 éves hétszeres világbajnok, Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője végzett az élen a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki második szabadedzésén a mogyoródi Hungaroringen.

A gyakorlás során a brit pilóta mögött csapattársa, a monacói Charles Leclerc zárt másodikként, míg a világbajnoki címvédő brit Lando Norris (McLaren) a harmadik helyet szerezte meg. A második tréningen már az az öt versenyző is autóba ült, aki az első gyakorláson átadta a helyét az adott istálló tartalékpilótájának. Ennek megfelelően Valtteri Bottas (Cadillac), Franco Colapinto (Alpine), Oliver Bearman (Haas), valamint Oscar Piastri (McLaren) mellett az összetettben éllovas olasz Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) is belekóstolt a Hungaroring vonalvezetésébe.

Változó körülmények és megszakítás

Az időjárási körülményeket tekintve a levegő hőmérséklete a kora délutáni szabadedzéshez hasonló maradt, az aszfalt azonban csaknem 10 Celsius fokot hűlt, ami a gumikezelés szempontjából jelentős változást eredményezett. A gyakorlás első felében még Hamilton futotta meg a leggyorsabb kört, ám a tréninget rövid időre meg kellett szakítani, miután Franco Colapinto a 14-es, Szisz Ferencről elnevezett kanyarban a gumifalba csúszott.

A folytatásban a tempó fokozódott: Norris és Max Verstappen (Red Bull) is jobb időt ment Hamiltonnál, majd Leclerc állt az élre. Hamilton azonban nem hagyta magát, javított, és mindössze 37 ezredmásodperccel maradt el csapattársa idejétől.

A versenyszimulációs körözés előtt a britek hétszeres világbajnoka aztán még tovább gyorsult, s ezúttal majdnem 1.5 tizedmásodpercet javított Leclerc idején, ezzel pedig az élen zárta az edzést.

A mezőny további tagjai közül Max Verstappen a negyedik, George Russell (Mercedes) az ötödik, míg Isack Hadjar (Red Bull) a hatodik pozícióban végzett. Az összetettben éllovas Andrea Kimi Antonelli végül a 13. helyen fejezte be a gyakorlást. A pénteki napot az első szabadedzésen még Leclerc zárta az élen, Verstappen és Hamilton előtt, ám a délutáni etapra a Ferrari brit versenyzője tudott a leghatékonyabban alkalmazkodni a hűvösebb aszfalthoz.

Lewis Hamilton végzett az élen a Magyar Nagydíj második szabadedzésén

A Forma-1-es program szombaton 12.30 órakor a harmadik szabadedzéssel folytatódik, amelyet 16.00 órakor az időmérő edzés követ, a futamot pedig vasárnap 15.00 órakor rendezik.

Megosztás: