Francia győzelem a Forma-3-asok mogyoródi sprintfutamán

A hatodik helyről rajtolt francia Theophile Naël nyerte a Forma-3-asok sprintfutamát a 41. Magyar Nagydíj szombati napján a Hungaroringen.

A 19 körös viadal startját követően az első kanyarban még komolyabb gond nélkül fordult el a mezőny, azt követően viszont a második pozícióból indult lengyel Maciej Gladysz ütközött a kínai Gerrard Hsziével és a japán Nakamura Jinnel. Gladysz és Nakamura nem tudta folytatni a versenyt, Hszie pedig a mezőny végére esett vissza.

Az eset nyomán a pályára hajtott a biztonsági autó, amely az ötödik körben engedte útjára a megmaradt 28 versenyautót. Az újraindításnál a vietnami Kanato Le az élen maradt, de nem sokáig tudta megtartani az első helyet, négy körrel később ugyanis Naël a célegyenes végén megelőzte riválisát.

A 19 éves francia versenyző innentől a leintésig nem hibázott, Le pedig komoly csatát vívott a második helyért a mexikói Ernesto Riverával, akinek végül nem sikerült feljebb kapaszkodnia és meg kellett elégednie a dobogó alsó fokával.

Folytatódik a versenyhétvége

A Forma-3-asok programja vasárnap 8.40 órakor a főfutammal folytatódik a Hungaroringen. A szombati nap folyamán a helyszínen még megrendezik a Forma-2-esek sprintversenyét, valamint a Forma-1-es mezőny harmadik szabadedzését és az időmérő edzést is.

A szombati versenynap eseményei a tervek szerint zajlanak tovább a mogyoródi versenypályán, ahol a különböző kategóriák küzdelmei mellett a királykategória időmérője zárja a programot.

Megosztás: