Két világbajnoki cím és négy magyar érem Kaunasban

Két arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel zárta a magyar válogatott a Kaunasban megrendezett U17-es és junior öttusa-világbajnokságot. A mieink az egyéni versenyekben, a csapatértékelésben és a váltókban is nagyszerű teljesítményeket mutattak be: Kántor Benedek világbajnoki címet szerzett, az U17-es lánycsapat pedig mind a négy versenyzőjét a legjobb nyolc közé juttatva állhatott a dobogó tetejére.

Kántor Benedek U17 világbajnok

Két csoportgyőzelemmel kezdtek a junior lányok

A junior nők kvalifikációja rögtön két magyar csoportgyőzelmet hozott. Az A csoportban Varga Orsolya végzett az élen, Mészáros Emma pedig a 3. helyet szerezte meg. A B csoportot Zemán Zóra nyerte, Rajncsák Diána a 4., Bauer Blanka pedig a 9. helyen zárt.

Rajncsák Diána és Bauer Blanka az Európa-bajnokságon elért eredményük alapján védett versenyzőként érkeztek a világbajnokságra. Mindkettőjüknek be kellett kerülniük csoportjuk legjobb 18 versenyzője közé, ezt követően azonban már nem számítottak bele a nemzetenként továbbjuttatható négy főért zajló belső összevetésbe. A fennmaradó két helyért így Varga Orsolya, Zemán Zóra és Mészáros Emma versenyzett. Emma a lövészetben veszített több pontot, ezért számára a kvalifikáció után véget ért a világbajnokság.

A középdöntőből Varga Orsolya és Bauer Blanka harcolta ki a fináléba kerülést. Zemán Zóra és Rajncsák Diána egyaránt a 11. helyen fejezte be csoportja versenyét, így ezúttal lemaradtak a döntőről.

A fináléban Bauer Blanka egy megnyert asszóval zárta a vívást, majd az OCR-en és az úszásban is a tőle megszokott teljesítményt hozta. A laser runnak a mezőny második feléből vágott neki, innen azonban hatalmasat lépett előre, az utolsó körökben pedig már az éremért versenyzett. Végül mindössze egy ponttal maradt le a dobogóról, és a 4. helyen zárt.

Varga Orsolya a vívásban a legjobb négy között végzett, majd az egyik legerősebb számában, az OCR-en is jól teljesített. Az úszást követően az 5. helyről kezdhette meg a laser runt, a lövészet azonban ezúttal nem úgy alakult, ahogyan szerette volna, így a 12. helyen ért célba.

A magyar lányok csapatban is dobogóra állhattak: Bauer Blanka, Varga Orsolya és Rajncsák Diána világbajnoki bronzérmet szerzett.

Rajncsák-Varga-Bauer junior hármas világbajnoki bronzérmes

Tamás Botond a hatodik helyig kapaszkodott

A junior férfiak kvalifikációjából Gyepessy Domonkos, Tamás Botond és Marschall Attila jutott tovább. Domján Bence Csanád egy gyengébben sikerült OCR után már nem tudta ledolgozni a hátrányát, míg Bognár Levente a csoportja 13. helyén végzett, miután a laser run lövészete nem sikerült jól.

A középdöntőben Tamás Botond magabiztos versenyzéssel biztosította helyét a fináléban. Gyepessy Domonkos U19-es versenyzőként is nagyszerűen helytállt az idősebbek között, és a 12. helyen fejezte be csoportja versenyét. Marschall Attilát az OCR során sportszerűtlen magatartás miatt kizárták.

A döntőben Botondnak nem sikerült asszót nyernie a vívásban, az OCR-en azonban jól teljesített, és több helyet is előrelépett, miközben többen hibáztak az akadályokon. Az úszásban újabb pozíciókat szerzett, így a 7. helyről indulhatott a laser runban. Nagyot futott, és az érmes helyezésekért is harcban volt, végül az erős futókat felvonultató mezőnyben a 6. helyen fejezte be a világbajnokságot.

Kántor Benedek világbajnok, három magyar a legjobb hat között

Az U17-es fiúk versenyében Kántor Benedek, Mitró Milán és Birta Botond is magabiztosan jutott tovább a kvalifikációból. Juhász Szilveszter sérülés miatt nem tudott rajthoz állni a laser runban, ezért számára idő előtt véget ért az egyéni verseny.

A döntő fantasztikus magyar sikert hozott. Mindhárom magyar versenyző bekerült a világbajnokság legjobb hat helyezettje közé: Kántor Benedek világbajnoki címet szerzett, Mitró Milán az 5., Birta Botond pedig a 6. helyen zárt. A három kiemelkedő egyéni eredménynek köszönhetően a magyar fiúcsapat világbajnoki ezüstérmes lett.

Birta Botond és Kántor Benedek az U17 világbajnokságon

Mind a négy U17-es lány a legjobb nyolc között

Az U17-es lányok közül Kósa Nóra, Balzsay Jázmin, Plébán Virág és Kertai Gréta is könnyedén vette a kvalifikációt, majd a döntőben egészen különleges eredményt értek el.

A vívás egyiküknek sem sikerült igazán jól, az OCR-en és az úszásban azonban mindannyian a mezőny első felében végeztek. A laser run izgalmas versenyt hozott, amelynek végén Plébán Virág a 4., Balzsay Jázmin az 5., Kertai Gréta a 6., Kósa Nóra pedig a 8. helyen ért célba.

Ezzel mind a négy magyar lány bekerült a világbajnokság legjobb nyolc versenyzője közé, a csapatversenyt pedig megnyerték.

U17 világbajnokság lány csapat arany

A nemenkénti és a mix váltókban is közel kerültek a dobogóhoz a magyarok

Az U17-es női váltóban Csanak Boglárka és Ézsiás Janka képviselte a magyar színeket. Az Európa-bajnoki győzelem után ezúttal a világbajnokság erősebb, több kiváló nemzetet felvonultató mezőnyében versenyeztek, és végül a 7. helyen zártak.

Az U17-es férfiváltóban Szabó D. Fülöp és Koselák Zalán állt rajthoz. A vívás nem alakult jól számukra a nap elején, majd a laser runban is erős mezőnnyel kellett megküzdeniük, így a magyar páros végül a 12. helyen fejezte be a versenyt.

A junior női váltóban Zemán Zóra és Rajncsák Diána jól kezdte a napot, és egészen a laser runig versenyben volt a dobogóért. A lövészet azonban nem úgy sikerült, ahogyan szerették volna, ezért végül közvetlenül az érmesek mögött, a 4. helyen értek célba.

A junior férfi váltóban Bognár Levente és Domján Bence Csanád indult. A gyengébben sikerült vívás már a verseny elején jelentős hátrányt jelentett, a következő számokban azonban több pozíciót is visszaszereztek. A laser run lövészete ezúttal szintén nem állt össze, így a 9. helyen zárták a világbajnokságot.

A zárónapon a mix váltókat rendezték. A juniorok között Gyepessy Domonkos és Varga Orsolya a teljes mezőny legjobb laser run idejét teljesítette. Mindössze öt ponttal maradtak el a 3. helyezett egyiptomi párostól, így végül a 4. helyen fejezték be a versenyt.

Az U17-eseknél Kántor Benedek és Plébán Virág az OCR-en elkövetett hibák miatt hátrányba került, a folytatásban azonban fokozatosan dolgozták le a lemaradásukat. Szintén a mezőny legjobb laser run idejét érték el, amellyel az 5. helyig kapaszkodtak vissza, nem sokkal lemaradva a dobogóról.

A magyar válogatott két világbajnoki címmel, egy ezüst- és egy bronzéremmel, valamint több döntős és dobogóközeli eredménnyel zárta a kaunasi világbajnokságot. Hatalmas gratuláció illeti valamennyi versenyzőnket, az edzőket, a szakmai és felkészítőstáb tagjait, valamint mindenkit, aki munkájával hozzájárult ehhez a nagyszerű szerepléshez!

Írta a Magyar Öttusa Szövetség

Megosztás: