21 verseny – ebből még válás lesz…?

Roberto Merhi Romain Grosjean Sergio Pérez Felipe Massa Nico Hülkenberg sajtótájékoztató (Fotó: xpb.com)

Roberto Merhi Romain Grosjean Sergio Pérez Felipe Massa Nico Hülkenberg sajtótájékoztató (Fotó: xpb.com)

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nemrégiben közzétette hivatalos 2016-os naptártervezetét, melyben rekordot jelentő 21 verseny szerepel. Az új szezon a tervek szerint a megszokottnál később, csak áprilisban rajtol, és az utazási költségek csökkentése, racionalizálása érdekében a programot úgy állították össze, hogy abban összesen hét oda-vissza verseny található, melyek egymást követő hétvégéken kerülnek megrendezésre.

Noha ezen sűrű menetrend mind a csapatok személyzetének, mind a logisztikusoknak, de még a média képviselőinek is komoly fejtörést okozhat, a versenyzők örülnének, ha minél több futamon állhatnának rajthoz. Persze nem mindenki. Az évek óta házas és immáron két gyermeket is nevelgető Romain Grosjean vicces beszólással hívta fel egy problémára a figyelmet a csütörtöki sajtótájékoztatón. „Úgy gondolom, a határt a válás jelentené!” – nevettette meg az egész sajtószobát, arra célozva, hogy neje talán nem feltétlenül örül a 21 versenyes naptárnak.

A szintén apuka Felipe Massa azért nem lát ekkora problémát ebben. „Közülünk mindenkinek vannak bizonyos dolgai a versenyzésen kívül is, élete a Forma–1-en kívül. De én még fiatal vagyok, szóval Romainnal ellentétes oldalon állok, és nyitott vagyok a sok futamra. Ha van rá mód, hajrá” – mondta. Grosjeannak természetesen erre is volt válasza: „Látod, ők csak el akarják innen tüntetni az idősebbeket a kölykök kedvéért!”

A többi versenyző közül senki nem talált kivetnivalót a hosszabbra nyújtott szezon ötletében. „Nem igazán tudok mit hozzátenni. Szerintem ez jó, hiszen ez a munkánk. Annyi versenyt fogunk teljesíteni, amennyit mondanak” – mondta például Nico Hülkenberg. „Már most is 19-nél tartunk, szóval kettővel több már nem sok mindenen változtat szerintem” – tette hozzá Sergio Pérez. Az idén egyszerre két kategóriában, az F1-ben és a Renault-világszériában is versenyző Roberto Merhi pedig kiemelte: „Ami engem illet, én 19 F1-es futamot teljesítek, plusz ott van a WSR is. Szóval a 21 futam jövőre valójában kevesebb lenne számomra, mint amennyit idén futok. És Felipével (Nasr) együtt még én is nőtlen vagyok, szóval miért is ne?”

 

És mi lesz az évközi tesztekkel?

Noha a versenyzők tehát lazán veszik a 21 futamos naptártervezetet, azzal azért vannak még egyéb problémák is. Nemrég tudniillik nyilvánosságra került a 2016-os tesztnaptár is, melyben szintén komoly változások lesznek: jelen állás szerint a téli felkészülés csak márciusban kezdődik, s 12 helyett mindössze 8 napból, két négynapos gyakorlásból fog állni. A szezon közbeni teszteket pedig a sűrű programra hivatkozva kénytelenek törölni.

Igaz, a résztvevők a Motorsport információi szerint most arról kezdtek el egyeztetni, miként tudnának mégis helyet szorítani a fejlesztések és a fiatal versenyzők kipróbálása szempontjából egyaránt aranyat érő bajnokság közbeni gyakorlásoknak. A helyzet nem egyszerű, a sportszabályzat ugyanis szigorúan fogalmaz. Értelmében a kétnaposnál semmi esetre sem hosszabb teszteket európai pályákon kell lebonyolítani, mégpedig úgy, hogy annak kezdését legalább 36 órával egy adott verseny vége utánra kell időzíteni.

Idén ezen szabályok értelmében Spanyolország és Ausztria is a futamot követő kedden és szerdán adott otthont a gyakorlásoknak – ami a 2016-os naptárat illeti, azonban egyelőre csak a barcelonai hétvége utáni hét jöhet szóba.

Ausztria után ugyanis az új, bakui futam következik, s logisztikai szempontból egy közbeiktatott teszt nem jöhet szóba. Ahogy egy silverstone-i gyakorlás sem, mivel a Brit Nagydíj utáni hétvégén már a Red Bull Ringen versenyez a mezőny. Ami az év közepén lévő további versenyeket illeti, Magyarország a futamot követő szokásos nyári szünet miatt esik ki, míg Spa és Monza pályája nem éppen ideális egy hasonló teszt lebonyolítására.

A rekordhosszúságú naptár ötlete tehát olybá tűnik, nem csupán a férjüket nélkülöző versenyzőfeleségek életét keseríti meg…

Forrás: www.telesport.hu – RSS