23 pozíció javítás az osztrák bika árnyékában

Változatos időjárási körülmények között, rövidített hétvégén rendezték az FIA Közép Európai Zóna Bajnokság második hétvégéjét a Red Bull Ringen. Magyar János továbbra is őrzi második helyét a bajnokságban.

Két szabadedzés pénteken, majd egy időmérő és két futam szombaton. A sűrű program sokkal nagyobb odafigyelést igényelt a csapatoktól.

„Sűrűbb volt a szokásos hétvégéknél, de engem nem zavart. Készültünk ugyanúgy, ahogy szoktunk, beállítottuk az autót. A szabadedzés még napos körülmények között zajlott, majd utána a verseny napjára felemás időjárás lett, ami kicsit megkavarta a helyzetet” – kezdte a visszaemlékezést Magyar János.

Az időmérőn eső fogadta a 17 fős mezőnyt, amit az őrbottyáni versenyző nem tudott teljesíteni.

„Az időmérőre nagyon készültünk, beállítottuk az autót esős körülményekre, mert vizes volt a pálya és még esett is az eső, de sajnos a kivezető körömön egy elektronikai hiba miatt megállt az autó és csak alapjáratom volt, de be tudtam jönni, így az utolsó helyről kellett rajtolnom mind a két versenyen.”

Így az alig 3 órával később kezdődő futamra a csapatnak el kellett hárítania a hibát, ami sikerült is. Végül Magyar János a rajtrács 17. helyéről várhatta a piros lámpák kialvását.

„A tiszta ívről rajtoltam, aminek örültem, készültem is a rajtra, jól el is kaptam, ha jól emlékszem a kör végére már több mint tíz pozíciót fogtam és végül behoztam az autót a kategória második helyre. Nem számoltam, hogy hányat előzök én úgy voltam vele, hogy minél többet, a rajtnál tényleg jó sokat tudtam fogni, majd a középső szektorban is sokat tudtam előzni. Jól volt beállítva az autó és ennek meg is lett az eredménye, amit ezúton is köszönök a csapatnak” – folytatta.

Alig egy órával később következett a hétvége második versenye.

„A srácoknak nem volt sok idejük az autót beállítani, de megoldották és jó is volt végig az autó. A rajtot nem sikerült jól elkapnom, kiugrottam, amiért három-négy körrel később meg is kaptam a boxutca áthajtásos büntetést, amit le is töltöttem, majd utána úgy voltam vele, hogy nyomom tovább, jó sokat tudtam előzni ott is, meccsben voltam végig és behoztam a kategória harmadik helyére az autót.”

A hétvége zárásával Magyar János továbbra is az FIA Közép Európai Zóna Bajnokság második helyen áll, míg a magyar elszámolásban továbbra is vezeti a pontversenyt. Egy rövid pihenő után, egy hónap múlva egy számára ismeretlen pályán, Spa-ban folytatódik a 2021-es szezon.