27 éve, hogy a Milan kiütötte a Barcát a BL-döntőben

Pontosan 27 évvel ezelőtt, 1994-ben játszották minden idők egyik legnagyszerűbb fináléját, amelyen a Milan 4-0-ra kiütötte az FC Barcelonát a Bajnokok Ligájában.

Esélyt sem adott ellenfelének a Milan – négy lett a vége.

1994. május 18-án az athéni Olimpiai stadionban rendezték a Bajnokok Ligája 1993/94-es kiírásának döntőjét. A Milan és a Barcelona csapott össze egymással. Akkor Athénban Európa két legjobb csapata, a spanyol és az olasz bajnok találkozott, mindkettő 3-0-ra nyerte elődöntőjét, de a Barcát tartották favoritnak. Ráadásul a Milan védelme szétesett, a két középhátvéd, Franco Baresi és Alessandro Costacurta el volt tiltva. Rajtuk kívül Marco Van Basten és Jean-Pierre Papin sem állt Capello rendelkezésére.

“A Milanban nincs semmi különleges.” – mondta Cruyff a döntőt megelőzően.

70 ezer néző előtt Mauro Tassotti csapatkapitány vezetésével vonultak ki a Milan játékosok a pályára. A 22. percben Daniele Massaro góljával szerezte meg a vezetést a Milan, majd az olasz támadó az első félidő lefújása előtt ismét betalált. A második játékrész elején Dejan Savicevic volt eredményes és az 58. percben Marcel Desailly állította be a 4-0-s végeredményt. A Milan kiütötte spanyol ellenfelét és ezzel elhódította a klub történetének 5. BEK/BL trófeáját.

“Az akaraterő és a koncentráció diadala volt ez a mérkőzés. Minden úgy történt, ahogyan előre elterveztem. A fiúk minden tekintetben betartották a taktikai utasításokat és rendkívüli állóképességről tettek tanúbizonyságot” – nyilatkozta a diadal után Capello.

MILAN-BARCELONA 4-0

Időpont: 1994.05.18.
Helyszín: Olimpiai stadion, Athén
Gólszerzők: Massaro (22., 45.), Savicevic (47.), Desailly (58.)
Játékvezető: Philip Don

A kezdőcsapatok:

MILAN: Sebastiano Rossi – Mauro Tassotti, Christian Panucci, Demetrio Albertini, Filippo Galli, Paolo Maldini (Stefano Nava 83.), Roberto Donadoni, Mercel Desailly, Zvonimir Boban, Dejan Savicevic, Daniele Massaro.

Cserék: Mario Ielpo, Angelo Carbone, Gianluigi Lentini, Marco Simone.

Edző: Fabio Capello

BARCELONA: Andoni Zubizarreta – Albert Ferrer, Josep Guardiola, Ronald Koeman, Miguel Nadal, José Mari Bakero, Sergi Barjuán (Quique Estebaranz 71.), Hriszto Sztoicskov, Guillermo Amor, Romário, Aitor Begiristain (Eusebio 51.).

Cserék: Juan Carlos, Carlos Busquets, Antonio Goikoetxea.

Edző: Johan Cruyff