3 kapufa, 2 gól és 1 fog: A Puskás Akadémia győzelmet szalasztott el a Vidi ellen

I. félidő:

Elég gyorsan vezetést szerzett a Puskás Akadémia, legalábbis elsőre úgy tűnt. A 8. percben, egy felívelt Kiss-szabadrúgás után lecsorgó labdával Batik még a felső lécet találta el, majd a kapu torkában érkezett a nagy kavarodásban Stronati és a hálóba lőtt. A VAR-szobában is hosszasan vizsgálták az esetet, és végül szabálytalannak ítélték a találatot lesállás miatt.

Tíz perc múlva jött a második hazai kapufa: egy bal oldali beadás után Kiss Tamás látványos mozdulattal, az ötösről találta el a jobb oldali kapufát.

A két nagy lehetőséget leszámítva azonban nem hozott túl izgalmas csatát az első játékrész. Annak a hajrája viszont hozott egy emlékezetes jelenetet: Hangya le is kellett cserélni, miután a vendégek magyar válogatott játékosának könyökkel ütötte ki az egyik fogát – aligha szándékosan – Mohamed Mezghrani (Videó itt!).

II. félidő:

A fordulás után nem sokkal a harmadik hazai kapufát is láthattuk. Kiss Tamás ezúttal fejjel, 6 méterről találta el a jobb oldali kapufát.

Az 57. percben viszont már nem volt balszerencséje a Puskásnak: egy gyors és korszerű akció végén Baluta indította Kisst, aki remekül centerezett jobbról, Zahedi pedig a kapu bal oldalába lőtt 11 méterről (1-0).

A félidő második felére fordulva Zahedi, majd a helyére beállt Gruber is betalálhatott volna akár, utóbbi sarokkal próbálkozott, de célt tévesztett. És az ahogy az lenni szokott, a kimaradt helyzetek meg is bosszulták magukat. A 78. percben egy szöglet után, a Pinto által továbbcsúsztatott labdát Kodro közelről terelte a kapuba (1-1) – a fehérváriak a kaput sem nagyon találták el eddig, de így is egyenlítettek.

A gól előtt már lassítani látszó hazai csapatot a bekapott találat még inkább megfogta, de a Vidiben ezúttal nem volt annyi, hogy meg is fordítsa a találkozót. De így sem lehet elégedetlen a megszerzett egy ponttal a látottak alapján.

OTP Bank Liga, 9. forduló:

Puskás Akadémia – MOL Fehérvár 1-1 (Zahedi 57., ill. Kodro 78.)

PAFC: Tóth B. – Mezghrani, Batik, Stronati, Spandler, Ormonde-Ottewill – Corbu, Favorov, Baluta – Kiss T., Zahedi

Fehérvár: Kovács – Serafimov, Larsen, Stopira – Bese, Fiola, Pinto, Hangya – Kastrati, Kodro, Dárdai

Korábban:

Kecskemét – Ferencváros 2-0