3 ok, amiért Hamilton idén előnybe került

F1

2015. október 23. péntek, 13:39

Szerző: Balogh Tamás; Fotó: Daimler Media Site

A kétszeres világbajnok Mercedes-pilóta német csapattársa, Nico Rosberg szedte össze azokat a tényezőket, amelyek miatt szerinte brit kollégája idén fölé tudott magasodni az F1-ben.

2014-ben egészen az utolsó futamig elhúzódott a két mercedeses világbajnoki címért zajló küzdelme, amelyből végül Lewis Hamilton került ki győztesen, a most futó szezonban azonban egyértelműen a brit nyújt erősebb teljesítményt, ennek köszönhetően pedig akár már most vasárnap, Austinban bezsebelheti harmadik összetettbeli elsőségét. Pedig Nico Rosberg az idénynyitót megelőzően még fogadkozott, hogy idén jobban megnehezíti csapattársa dolgát, ám jelenleg még a pontverseny második helye sem biztos a számára, hiszen néhány ponttal a ferraris Sebastian Vettel is megelőzi.

Hamilton_Mercedes_Szocsi

Rosberg az USA Nagydíj előtt az újságírók kérdésére kielemezte, minek tudható be Hamilton idei fölénye: „Úgy vélem, ez három tényezőnek köszönhető” – nyilatkozta a német a gpupdate.net szakoldalnak. „Az első az időmérő: az ottani mérlegünk megváltozott erre a szezonra, és ez egyértelműen segített neki” – utalt arra Rosberg, hogy tavaly még ő nyújtott meggyőzőbb teljesítmény szombatonként.

„A második ok, hogy kiegyensúlyozottabb éve van” – folytatta az újdonsült apuka. „A harmadik pedig az, hogy valamilyen oknál fogva nekem ezzel egyidejűleg sokkal kevesebb a szerencsém. Ez a három dolog együttesen eredményezte azt, hogy előnybe került.”

Ugyan Rosbergnek az ezüstérmes pozícióért is meg kell küzdenie ferraris honfitársával, Texasban azt is elárulta, hogy továbbra is a győzelem lebeg célként a szeme előtt, s amíg még van matematikai esélye, nem adja fel világbajnoki reményeit sem.

Forrás: www.formula.hu – RSS