38. 5vös 5km – Ismert sportolók, egyetemi- és sportvezetők, és több száz egyetemista a virtuális mezőnyben

Sikeres volt a 38. 5vös 5km nemzetközi futóverseny, amelyet idén online rendeztek meg – tudósít a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS). A verseny június 19-én rajtolt és június 24-éig teljesíthették az indulók az 5 kilométeres távot. Futócipőt húzott többek között dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár, Sárfalvi Péter sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, Nagy László, 209-szeres válogatott kézilabdázó, a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke, Bíró Attila a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, dr. Kovács Antal olimpiai bajnok judós, Knoch Viktor olimpiai- és Universiade bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó és Szabó Gabriella háromszoros olimpiai bajnok kajakozó.

Dr. Szabó Tünde elmondta: szívesen vállalta az 5vös5km kihívást! „A legfontosabb feladatunk, hogy magunk is népszerűsítsük a sportot és az egészséges életmódot. A versenytávot a közeli sportpályán futottam le, de szeretek mozogni, futni a természetben is, amely feltölt energiával, és csodálatos környezetben a hosszú kilométerek sem tűnnek legyőzhetetlennek. Fontosnak tartom, hogy a rendszeres mozgás, a sport által sportnemzetből sportoló nemzetté váljunk, hiszen a sportnak nincsenek határai, és a mindennapi életünk részét képező mozgásban nincsenek különbségek – csak lehetőségek. Éljünk hát vele! Ezért is külön öröm számomra, hogy a verseny idén, igaz, rendhagyó, virtuális formában, de immáron nemzetközivé nőtte ki magát, hiszen Adam Roczek az Európai Egyetemi Sportszövetség elnöke is teljesítette a távot. Ne felejtsük el, hogy a mai egyetemisták a jövő vezetői, sikereink letéteményesei, ezért fontos, hogy a mindennapok során, a tanulmányok mellett, legyen idő a sportolásra, amely pozitív hatással van a tanulásra, a fizikális és mentális képességekre, és ezáltal egész életünkre is.” – nyilatkozta dr. Szabó Tünde.

A távot bárhol lefuthatták az indulók a szabadban, vagy akár futópadon is. Információink szerint prof. dr. Borhy László régész akadémikus, az ELTE rektora is rajthoz állt, akárcsak prof. dr. Pálfy József paleontológus akadémikus, vagy prof. dr. Szalay Péter vegyész, de Murai László HÖOK elnök is. A hallgatókhoz csatlakoztak dr. Székely Mózes, a MEFS főtitkára vezetésével a sportszövetség munkatársai, és hasonlóképp a miskolci és a pécsi sportszervezők csapatai. A vízilabdázók is aktívak voltak, a dr. Vincze Balázs vezette UVSE ifjúsági és felnőtt férfi vízilabda csapata is teljesítette a távot, csakúgy, mint a Bíró Attila vezette női vízilabda válogatott tagjai: Gurisatti Gréta, Garda Krisztina, Leimeter Dóra, Máté Zsuzsanna. Számos külföldi helyszínen is teljesítették az online futóversenyt, a teljesség igénye nélkül: Belgium, Egyesült Arab Emírségek, Hollandia, Nagy-Britannia, Németország, Románia, Szerbia, Szlovákia, USA.

Az első 5vös 5km-t húsz évvel ezelőtt rendezték Horváth Ákos fizikus, az ELTE TTK Atomfizikai Tanszék docensének kezdeményezésére. Az Eötvös Lorándról elnevezett különleges esemény célja a futás népszerűsítése egy olyan távval, amely a kezdők számára elérhető kihívás. 2020-ban a koronavírus járvány miatti egészségügyi előírások a futóversenyt csak online tették lehetővé, de MEFS és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) közvetítésével egyetemisták százai álltak rajthoz, ezzel tisztelegve a fizikus, politikus, akadémikus, egyetemi tanár és hegymászó emléke előtt. 

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS