A sérült Papp Dia nélkül is a világbajnoki szereplés kivívása lesz a magyar női 3×3-as kosárlabda-válogatott célja a hétvégén Szingapúrban sorra kerülő vb-selejtezőben.

A hatcsapatos tornán Jakab Máté szövetségi kapitány együttese – amely szeptemberben a negyeddöntőig jutott a koppenhágai Európa-bajnokságon – az A jelű trióba került Egyiptom és Litvánia mellé, és a kétszeres Afrika-bajnok ellen kezdi meg szereplését.
A csapat alapemberének számító Papp Dia a vasárnapi Magyar Kupa-döntőben egy könyöklés következtében súlyos arcsérülést szenvedett, eltörött a felső állkapcsa, és két foga kilazult, így hetekre harcképtelenné vált. A Sopron Basket irányítójának távollétében a szakvezető Böröndy Vivient, Tóth Frankát, Dávid Miát és Szerencsés Tamarát jelölte a vb-selejtezőre.
„Szerettem volna még a Sepsiszentgyörgyben légióskodó Szabó Fannit is újra behívni, de egyeztetési problémák miatt ezt nem tudtuk megoldani” – nyilatkozta az MTI-nek Jakab Máté.
„Március közepén tartottunk egy négynapos edzőtábort, és most a kvalifikációs torna előtt is lesz pár napunk arra Szingapúrban, hogy edzőmeccseket játsszunk. Fontos, hogy szombaton a csoportban az első vagy második helyen végezzünk, mert a cél a válogatott összetételétől függetlenül az, hogy ott legyünk a vb-n” – tette hozzá.
A két trióból az első és második helyezettek jutnak be az elődöntőbe, ahol vasárnap keresztbejátszanak egymással. Az elődöntő győztesei kijutnak a világbajnokságra, a harmadik kvóta pedig a két vesztes csatájának a győztesét illeti meg.
A vb-nek június 1. és 7. között Varsó ad otthont.
A magyarok csoportmérkőzései:
Április 11., szombat:
09:45, Magyarország – Egyiptom
11:25, Magyarország – Litvánia
(MTI)
Írta a JochaPress


