575 lóerő tényleg nem elég?! – Manhart MHX6

Autó

2016. március 29. kedd, 00:48

Szerző: Mészáros Gergely

Miként a neve is elárulja, a Manhart által megdolgozott, bajor szabadidő-kupé 700 lóerős.

manhartx6m700

A BMW X6 M – gyárilag is – nagyon erős és nagyon gyors gép. 4.4 literes, biturbó V8-as erőművének maximális teljesítménye 575 lóerő, csúcsnyomatéka pedig 750 Nm! Ennek köszönhetően 4,2 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/h-ra, s akár 250 km/h-val is képes száguldani. Ám a Manhart úgy vélte, hogy a bajor szabadidő-kupéban ennél több lehetőség van, amit muszáj is kiaknázni…

manhartx6m700a

Így aztán „belepiszkált” a motorvezérlő elektronikába, és új sport-kipufogórendszer illesztett a V8-ashoz, mely így máris 690 lóerő és 950 Nm leadására képes. A menetteljesítményekről ugyan diszkréten hallgat a tuningcég, de azért el lehet képzelni a plusz 115 lóerő hatását.

manhartx6m700b

A Manhart az autó külsejét és belsejét is a brutális teljesítményhez igazította, kívül szénszálas kiegészítőkkel és 22 colos könnyűfém felnikkel, belül pedig sárga színnel „díszítette” az X6 M-et. Örülhetnek az X5 M tulajdonosai is, hiszen a tuningprogram az ő gépeikkel is kompatibilis.

Forrás: www.formula.hu – RSS