60 ezren köszöntötték a Fradi ex-légiósát új csapatánál – videó

Óriási ünnepség keretei között, az úgynevezett “Simba-napon” mutatta be a tanzániai Simba Sports Club az együttes új igazolásait, köztük a Ferencvárosnál is megfordult Dejan Georgijevicet – szúrta ki az ulloi129.hu. Az eseményre a Benjamini Mkapa nemzeti stadion csordultig megtelt, azaz 60 ezren köszöntötték a csapat új sztárjait.

A most 28 éves csatár a 2017/18-as szezon téli átigazolási időszakában érkezett a Ferencvároshoz, és bár nagy reményeket fűztek hozzá, mindössze hét bajnoki jutott neki tavasszal, ezek közül egyszer kezdett, és egy gólt szerzett.

Georgijevic azóta játszott a kazah Irtish, a bosnyák Velez, valamint a szlovén Domzale együttesében is, most nyáron új kaland kezdődik az életében, miután Afrikába igazolt.