7 érem, közte 3 arany kedden a Speciális Nyári Világjátékokon

Görkorcsolyában, kerékpárban és úszásban voltak eredményesek a magyar speciális olimpikonok a Los Angeles-i világeseményen.

A Convention Center görkorcsolya pályáján összesen 4 érmet szerzetek sportolóink. A lányoknál, a 300 méteres táv különböző divízióiban Marosi Viktória és Szuhov Eszter egyaránt győzni tudott. A két futam között mindössze 2 perc telt el, sokáig zúgott a vastaps a lányoknak a magyar szurkolótábor lelkes tagjaitól. Viki, a Ferencváros Szabadidős SE 15 éves versenyzője első alkalommal állhatott fel Nyári Világjátékokon dobogóra. Szuhov Eszter örömkönnyeket is hullajtotta célba érkezésekor, ő újoncként, első nemzetközi viadalán aratott sikert. Ugyanezen a távon a fiúknál a 14 éves, dunaújvárosi Szappanos János remekelt, teljesítményének ezüstérem lett a jutalma. A fiúk 1000 méteres távján Péter Dávid 3 másodpercet javítva eddigi legjobb idején, a második helyen száguldott célba, kínai ellenfele mögött. A SOFI Életjel Alapítvány sportolója 11 éve korcsolyázik. A fiatalokat Miklósné Malek Erzsébet szakágvezető, valamint Dombóvári Szilvia szakágvezető helyettes és Tarcali Attila edző készítette fel, de elmondásuk szerint sokat segített nekik egy nyakba akasztható, díszített pinponglabda kabala is.

A kerékpárosoknak Long Beachen alakítottak ki pályát. Az 500 méteres döntőkben a legerősebb divízióban szerepelt a nagykőrösi Szegfű Attila és a szigetvári Varga Mónika is. Attila aranyérmes, míg Mónika ezüstérmes lett. Szorgalmuk, kitartásuk, tisztességes hozzáállásuk mindenki számára példaértékű lehet. A fiúknál a negyedik divízióban a kislétai Fülep Zoltán képviselte a magyar színeket és mindent beleadva érkezett be ötödikként a célba.

Az uszodában 400 méter gyorson Mateidesz Nóra begyűjtötte második Los Angeles-i érmét is, 100 méter háton szerzett elsősége után ebben a versenyszámban a dobogó harmadik fokáig jutott. 4×100 méteres gyorsváltónk pedig a negyedik legjobbnak bizonyult.

Bocsában első tétmérkőzésén kiélezett csatában múlta felül surinami ellenfelét a darvastói Pál András, aki a napokban ünnepelte 38. születésnapját.

A szolnoki Lelesz József és a budapesti Takács Máté alkotta férfi bowling párosunk is versenyzett ma, a fiúk a hatodik helyen fejezték be szereplésüket.

Kosárlabda csapatunk első csoportmérkőzésén, 47-18-ra magabiztosan és fölényesen verte Indonézia legjobbjait.

Női labdarúgóink azonban ismét vesztesen hagyták el a gyepet. Uruguay után a finnektől is vereséget szenvedtek a lányok, 4-1-re. Egyetlen gólunk Szűcs Laura nevéhez fűződik.

A magyar delegáció 3 nap után 5 arany, 3 ezüst és 2 bronzéremmel büszkélkedhet.

Folytatás szerdán, amikor több sportágban is újabb érmeket várhatunk versenyzőinktől.

A Világjátékokról az M4 Sportcsatorna, az M1 Hírcsatorna, a Kossuth Rádió, az MTI, a Nemzeti Sport, a Nemzeti Sport Online, az NSO Tv, mob.hu, a sportmindig.hu, a Sportmenü (sportmenu.net), a wmn.hu, a blogstar.hu, a sportmindenkinek.hu, style.hu, a Presztízssport és a Nagylátószög (nagylatoszog.hu) is rendszeresen beszámol.

_N137007
_N137015
_N137021
11240033
Péter Dávid1
Péter Dávid2
11240019
11240020
11240025
11240026
11240027
11240028
11240029
11240031
11240032 Forrás: http://specialolympics.hu – RSS