72. Bornemissza Emlékverseny – Negyvenöt mérkőzéssel nyitott a verseny

A Bornemissza Emlékverseny a 72. alkalommal kerül megrendezésre Egerben, és ezzel Európa egyik legrégebbi eseményének számít. Az első versenynapon összesen 32 junior, valamint 13 ifjúsági összecsapásra került sor.

Talpas Roxána egy nagyon tehetséges junior ökölvívó, aki ezúttal a 48 kilósok között szerepel és egy jelentős nemzetközi rutinnak rendelkező román ökölvívó ellen aratott magabiztos győzelmet az első napot. Federica Ceravolo a román csapat egyik legjobbja, de ezúttal nem találta a megfelelő ellenszert a magyar ökölvívó ellen.

Nyögéri Sára szép nemzetközi győzelmeket aratott idén, de ezúttal az első napon váratlan vereséget szenvedett. A junior lányok közül Rába Noémi új súlycsoportjában, az 54 kilóban bizonyított, és címvédőhöz méltóan győzte le egy szorosabb összecsapásban Kapcsos Biankát.

A junior fiúk között Benedek Péter egy nagyon fontos ki-ki mérkőzésen ezúttal legyőzte Gombai Dominiket, és egyhangú pontozásos sikere akár junior Eb-indulást is jelenthet a számára. Dienes Krisztián (57kg) nem számít még a legrutinosabb juniornak ebben a súlyban, de az izraeli Ahmad Agbaria elleni sikere a legjelentősebb nemzetközi eredménye, így méltán lehet büszke a teljesítményére.

Tószegi Ferenc az elmúlt hetek nemzetközi eseményein megmutatta az oroszlánkörmeit, de Berki Brendon ellen ezúttal elveszített egy fontos válogatót a junior 70kg-osok között. Dunajcsik Dániel (70kg), és Csajbók Alex (+80kg) idő előtt nyerte meg mérkőzését, és mindketten folytathatják a menetelésüket a Bornemissza emlékversenyen.

Az ifjúsági lányok között Ácsai Vivien hozta az első győzelmet, Majszín Tímea ellen egyhangú pontozással győzött a váltósúlyban (66kg). Szűcs István, az ifi válogatott egyik 75 kilósa mindhárom menetet uralta Bogdalik Csaba ellen, és sikeresen zárta az első versenynapot. Kovács Bence (+92kg) is győzelemmel nyitott Egerben, egy szlovákiai ökölvívó ellen sikerült egyhangú pontozással nyernie.

A junior Európa-bajnokságra július második felében, míg az Ázsia ifjúsági-, és junior-bajnokságra pedig szintén a nyár közepén kerül sor, ezért számos nemzet felkészülésnek használja az eseményt. A junior korcsoportban a 2007-2008-ban született ökölvívók, míg az ifik között a 2005-2006-osok bokszolhatnak.

„Egy ráhangolódó nap kezdődött a versenyen, a mai napon nem láttam kiemelkedő teljesítményt. A kerettagok közül többen bokszoltak, de a legjobbjaink még ezután jönnek a programban. Sajnos Nileborg Krisztián és Gémes Levente sérülések miatt nem vehetnek részt a Bornemisszán, ők nagyon fognak hiányozni.” – mondta Ács József.

„A juniorok között elég jó mezőny gyűlt össze, az olaszok, a románok, a skótok mind jó csapattal érkeztek a Bornemissza emlékversenyre. 32 mérkőzés volt összesen, és Talpas Roxána román, valamint Dienes Krisztián izraeli ellenfelet tudott legyőzni a külföldiek közül. A válogatott döntő többsége még csak ezután fog kesztyűt húzni, a következő napokban lépnek ringbe. A magyar párharcokban a Gombai-Benedek, valamint a Tószegi-Berki összecsapás volt nagyon kemény, mindkettő az utóbbi győzelmével végződött.”- nyilatkozta Törteli Ferenc az első versenynapot követően.

Kedves szurkolóink!

Az első versenynap internetes közvetítésének minőségéért elnézést kérünk, az időjárás miatt sokszor megszakadt/akadozott a jel. Bízunk abban, hogy a mai naptól minden rendben lesz.

Hajrá, magyar ökölvívás!