88 mérfölddel száguldott a DeLorean, elkapták

Bulvár

2016. szeptember 16. péntek, 15:08

Mondhatni, hogy filmtörténeti szabálysértést követtek el a napokban Angliában, amikor egy sofőr elérte a kritikus sebességet a Vissza a jövőbe filmekből ismert csodaautóval – de időutaznia nem sikerült.

Az 55 éves Nigel Millst a Londontól észak-keletre található Essex megyében mérték be a rendőrök, egészen pontosan 89 mérföld/órás maximális sebességgel, ami 143 km/órás tempónak felel meg. Az ügy a világsajtóba is eljutott, azon különlegessége miatt, mert Mills egy DeLorent vezetett, amelynek a kultikus Vissza a jövőbe filmekben 88 mérföld/órára kellett felgyorsulnia ahhoz, hogy időugrást hajtson végre a benne ülő utasaival együtt.

delorean

A férfi azonban a The Guardianban adott nyilatkozatában elárulta, nem utánozni akarta Dr. Brawn és Marty McFly utazásait, és egy jóval prózaibb indokkal magyarázta a szabálysértést. „Nem időutazni próbáltam! Vasárnap délelőtt 11 óra volt, és az utakon senki nem járt” – mondta, amit el is hiszünk neki, hiszen az autóba épített fluxuskondenzátor nélkül egyébként sem juthatott volna el másik korba.

Millst beidézték a bíróság elé, ahol vélhetően pénzbüntetés várt volna rá, de az ügyet végül mégis ejtették, mivel az őt lefotózó két rendőr nem jelent meg a tárgyaláson a kitűzött időpontban. Az autóját 22 ezer fontért vásároló férfi így olcsón megúszta a száguldozást, és már megkönnyebbülten mesélhetett a DeLoreannel szerzett tapasztalatairól.

„Autórajongó vagyok, a családnak pedig nagy kedvencei a Vissza a jövőbe filmek. Vezetés közben néhányan felfigyelnek az autóra, más sofőrök az ablakból képeket készítenek rólam, vagy odajönnek hozzám a benzinkutakon.”

Forrás: www.formula.hu – RSS