Az AIBA elvette Moszkvától az idei világbajnokságot

AIBA.jpgA Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) megfosztotta Moszkvát az idei világbajnokság rendezési jogától.

Az AIBA közleményében jelezte, hogy az orosz fél nem tett eleget a szerződésében vállalt feladatainak annak ellenére, hogy minden támogatást megkapott a szervezettől.
"Sajnos olyan szituációba kényszerültünk, amelyben ezt kellett tennünk, ám a megállapodás feltételeitől nem tekinthettünk el" – mondta a nemzetközi szövetség honlapjának Vu Csen-kuo, az AIBA tajvani elnöke.

Eduard Kuszanov, az orosz szövetség első embere az ITAR-TASZSZ hírügynökségnek ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy ők minden fontos elvárásnak eleget tettek, ám az AIBA érthetetlen és indokolhatatlan követelésekkel állt elő.
Orosz lapértesülések szerint anyagi problémák vezettek a drasztikus döntéshez, ezen belül is elsősorban az, hogy a szervezők nem tudták előteremteni az előírt 1,5 millió dolláros letétet.

"Azt tudtam, hogy komoly harc van az orosz szövetség és az AIBA között. Szó volt arról is, hogy elveszik tőlük a versenyt, ám a végleges döntésről nem tudtam. Egyelőre nem látom át, pontosan mi zajlik a háttérben, bár arról korábban értesültem, hogy az oroszok nem tudják letenni a szükséges pénzt. Jövő héten, az AIBA végrehajtó bizottsági ülése után már okosabbak leszünk. Biztosan nagy visszhangja lesz az ügynek" – nyilatkozta Csötönyi Sándor, a magyar szövetség elnöke.
Megjegyezzük az idei világbajnokság egyben olimpiai kvalifikációs verseny is lesz.
Az egyes súlycsoportokban összesen 80 olimpiai kvótát osztanak ki a pekingi olimpiára.
A szeptember 15. és 30. közötti vb új házigazdáját később jelöli ki az AIBA. (www.mob.hu)