KOKO: nem számítottam ekkora megtiszteltetésre

Kovács KOKO Istvánnal a Bajcsy Zsilinszky úton lévő étteremben, a Box utcában találkoztunk.

Amíg vártunk rá, körbejártuk az éttermet, a falakon számtalan relikvia a sportvilágból, KOKO pályafutásának emlékei, és az étterem illusztris vendégeiről készült fotók.
A szivarszobában ültünk le egy rövid beszélgetésre.

Mit jelent számodra, hogy a Magyar Ökölvívó Szövetség tiszteletbeli elnökévé választottak?

Nem is számítottam ekkora megtiszteltetésre, hogy Papp Laci bácsi után én leszek a Szövetség második tiszteletbeli elnöke. Utólag és ezúton is köszönöm a társaságoknak, a közgyűlésnek, a tagszervezeteknek, hogy ilyen szinten bíztak bennem, és hogy ennyire tisztelték az eredményeimet. A munka nagy része valójában most kezdődik. Igaz, hogy szavazati jogom nincs az elnökségben, de azt hiszem, hogy ez a legkevesebb, mert a Szövetség nem attól működik jól vagy rosszul, hogy egy ember hogy szavaz, hanem attól, hogy milyen beterjesztéseket, milyen indítványokat és milyen véleményeket tud alkotni bizonyos témákkal kapcsolatban. Vagyis a problémák megoldásától. Ebben szeretnék aktívan is részt venni, igaz, hogy nem vagyok operatív ember, legalábbis a Szövetségen belül nem, de mindenféleképpen szeretnék a kardinális, ökölvívást érintő kérdésekben markáns véleményt alkotni, és ezt a véleményt pedig előzetesen magukkal az ökölvívó sportban szereplőkkel megvitatni. Szeretném a Szövetségben képviselni magát az ökölvívó sportot, illetve a kommunikáció segítségével kifelé is világossá és érthetővé tenni a munkánkat. Ezek a kezdeti tervek. Menet közben természetesen megpróbálok mind a szakmai, mind a 37 év alatt összesűrített élettapasztalatomat felhasználva segíteni minden problémán. A legkisebb dolgoktól a legnagyobbakig lehet gondolkodni: akár a média újraértékelése, és újfajta kapcsolatrendszer kialakítása, a csapatbajnokság újraélesztése, a kis klubokkal való másfajta, talán progresszívabb törődés, a klubok támogatóinak egy kicsit jobb megismerése és a velük való kapcsolattartás, a városi vezetőkkel, a politikusokkal való más irányú kapcsolattartás. Sok mindenben kell és lehet is segíteni.

Mi motivált arra, még a kezdetek kezdetén, hogy ökölvívással foglalkozz? Miért pont ökölvívás?

Utólag nagyon jó lenne azt mondani: azért lettem ökölvívó, hogy majd egyszer nagy legyek és erős, olimpiai bajnok, gazdag és bármi más. De az igazság az, hogy egyik sem jelentkezett mint motiváció. Azért alakult így, mert épp ezt hozta elém az élet. Egy barátom megkért, hogy kísérjem el az ökölvívóterembe, megtetszett, ottmaradtam, jó társaságba kerültem. Akkor még a nagy nevelőközpontokban (Vasas, Újpest, Honvéd) százával nyüzsögtek a gyerekek. Jó hangulatban telt az első négy év, mire észrevettem, hogy ez a sportág jól áll nekem, és akár még céljaim is lehetnek vele, lehet benne motivációt keresni. 1988-ban, amikor megnyertem a junior EB-t, még mindig motiválatlanul bokszoltam, csak azért, mert jól éreztem magam a szorítóban, jól éreztem magam ebben a közegben. 1988-ban leigazolt a Vasas, és akkor kerültem először döntési helyzetbe, hogy vagy maradok az autószerelő szakmában, vagy ökölvívó leszek. Ekkor jelent meg először az a szó, hogy motiváció, mert akkor felmértem a képességeimet, a lehetőségeimet, az esetleges jövőképet. Nagyon rózsásnak tűnt minden, úgy látszott, hogy ebben a sportban én leszek a number one. Akkor már Laci bácsi nyomdokaiba akartam lépni: olimpiai bajnok akartam lenni. Világbajnok még nem, mert akkor még nem is hallottunk olyanról, hogy van világbajnokság, meg világbajnok, de szerettem volna mindenképpen lépésről-lépésre először is felnőtt magyar bajnok, aztán stabil felnőtt válogatott lenni, aztán Európa-bajnok, világbajnok, olimpiai bajnok, satöbbi.

Hogy érzed, a te fiatalkorodban nagyobb volt a támogatottsága az ökölvívó sportnak, mint most?

Én nem éreztem soha túl nagy támogatottságot. Ettől függetlenül lehet, hogy globálisan maga az ökölvívás nagyobb támogatottságot élvezett. Amikor 1984-ben junior Európa-bajnok lettem, 2500 Ft-ot kaptam az államtól, ami ma megfelelhet durván mondjuk 50.000-nek. Úgy érzem, hogy az előttem lévő időszakban, a ’60-as, ’70-es, ’80-as években volt a non plusz ultra támogatottság, még akkor is, ha ma már másként emlékeznek az emberek.
Ami nagy probléma – legalábbis a sporttámogatottságot illetően – , hogy az érdekképviseletek talán egészen más pénzügyi elosztási rendszert érnek el, mint ami a valós eredményekből következne. Úgy érzem, hogy példaképeink megbecsülése, akár anyagi szinten való elismerése, az emlék-marketing nagyon rossz állapotban van jelenleg Magyarországon. Talán a források is hiányoznak hozzá, de az is biztos, hogy nem kedvez a magyar sportnak a jelenlegi konvergencia-programhoz való erőszakos feszülés és a mostani gazdasági helyzet. Nagyon-nagyon nehéz ma már a sportra támogatót találni. Én egyébként ebből írtam a szakdolgozatomat a főiskolán, A magyar sportmarketing helyzete a rendszerváltás óta címmel. Sok rózsás dolgot nem tudtam benne leírni… A magyar sportot ugyanakkor nem kell megmenteni. Ha ezer kardot dugnak a szívébe, akkor is lesz majd egy ember, aki törődni fog vele.

Tervezted esetleg, hogy ismét szorítóba lépsz?

Én egy elég kategorikus és radikális ember vagyok, és amikor kijelentek valamit, akkor akár jó, akár rossz döntés, általában tartom magam hozzá, bár meggyőzhető vagyok. Próbáltak is meggyőzni ez irányban, még pénzügyileg is több olyan felkérésem volt, amin el lehetett volna gondolkodni. Lehet, hogy anyagilag egy erős motivációs tényező lépne föl egy Hamed, egy Barrera vagy egy Morales esetében, de jelenleg alkalmatlan lennék a feladatra. Ezért is hagytam abba. Nem azért, mert elment a kedvem az ökölvívástól, vagy mert nem okoztak volna örömet az újabb győzelmek, hanem mert rádöbbentem 32 éves koromban, hogy a lehetőségeim, a motiváció elfogyott. Éreztem, hogy nem leszek jobb. És ha valamiben nem leszek jobb, sőt várhatóan rosszabb leszek, akkor azt nem szabad tovább folytatni. Egész addig, amíg idáig eljutottam, mindig úgy éreztem, hogy még tudok újat kihozni magamból, bírom a terhelést, fejlődőképes vagyok. És amikor eljött az a pillanat, hogy nem okozott örömet az edzés, a terhelés, nem tudtam olyan szinten regenerálódni, és éreztem, hogy egyre lassabb, egyre gyengébb leszek, egy egyszerű húzódásból már nem egy nap alatt, hanem öt nap alatt épülök fel, akkor meg kellett hoznom ezt a döntést a saját jövőm érdekében. Fél éve kesztyűztem utoljára a bátyámmal. Egy meccsre óriási vagyok, de másnap föl sem tudok kelni.

Így utólag miben láttad a hibát a Chacón elleni mérkőzésen?

Minden egyes ökölvívó mérkőzésen mind a két fél egyetlen egy ütésre van a győzelemtől.
Ezen a mérkőzésen még hozzájött az a tény, hogy 2001 januárjában megnyertem a világbajnoki címet, azaz amiért én elindultam, azt elértem. Hazajöttem Magyarországra, egy-két hónapon belül megvolt az újabb időpont és az ellenfél. Elkezdtem a felkészülést, és bármilyen furcsa – ott akkor még talán nem is éreztem – , de már motivációs problémákkal küzdöttem. Maga a felkészülés sem ment olyan jól az edzőtáborban. Aztán jött a mérkőzés, ahol megéreztem az ütőtávot aránylag elég hamar, de a szó szoros értelmében egy picit bizonytalan voltam a saját helyzetemet illetően. Nem biztos, hogy ezt a bizonytalanságot használta ki Chacón, lehet, hogy csak egy szerencsés, jól eltalált ütés volt, vagy egy rossz lépéskombináció, egy rossz lefordulás, és kész, vége lett a történetnek. Elveszítettem a mérkőzést, kiütéses vereséget szenvedtem, ami huszonvalahány évesen nem jelentett volna semmi gondot, hiszen voltam már padlón egyszer-kétszer. De nekem ez volt életemben közel 300 amatőr, és huszonvalahány profi mérkőzés után az első kiütéses vereség.

Mit szólsz ahhoz, hogy Vitalij Klicsko 35 évesen vissza akar térni?

A nehézsúly külön kategória. Ha ugyanaz a Vitalij Klicsko tér vissza, mint aki a sérülése előtt volt, annak ugyanúgy helye van, kortól, mindentől függetlenül a nehézsúlyúak között. A két fivér közül mindig is Vlagyimirnek volt nagyobb a boksztudása. Őt képzettebb ökölvívónak tartottam, köszönhetően a szinte csak kizárólag bokszban eltöltött időszakának. Vitalij a kickboxtól kezdve minden más keleti küzdősporttal is foglalkozott, és ő ezekben is ért el komoly sikereket, de meg kell nézni az első mérkőzést, utána lehet pozitív vagy negatív dolgot mondani. Örülnék a visszatérésének, mert ha ő úgy érzi, hogy alkalmas erre, az egy fantasztikus dolog. Óriási lenne, ha beváltanák az ígéretet, hogy a két Klicsko egy időben világbajnok.

Sportolsz most valamit aktívan?

A telet végigsíeltem, és most egy felelőtlen fogadás kapcsán elkezdek egy kicsit gyúrogatni, meg golfozni újra. Focizni is elég sokat focizom.

Mi volt ez a felelőtlen fogadás?

Csak annyi, hogy előkerült egy régi fénykép, még a sportolói időszakomból, amikor 57 kilós voltam, és borzasztóan szálkás. Tényleg úgy néztem ki, mint egy anatómiai atlasz, az összes izomcsoportot lehetett látni. Ezeknek ma már nyoma sincs. Megfogadtam az egyik barátomnak, hogy május közepéig szeretnék úgy kinézni, vagy legalábbis hasonló izomzattal rendelkezni, mint annak idején ökölvívó pályafutásom alatt. A fogadás tét nélküli, viszont maga az, amikor belenéztem a tükörbe, elég motiváció volt.

Erdei Zsolt világbajnoki címmeccsén vállalsz valamiféle szerepet?

1000 százalék. Több oldalról is. A magyar gálán biztos, hogy itt leszek, ha nem mint kommentátor, akkor mint a WBO európai elnöke, vagy supervisor, vagy mint a magyar profi szövetség szakmai igazgatója, vagy egyszerűen nézőként.. A szervezésben most nem vállalok szerepet. Azt szokták mondani, hogy minden egyes ökölvívó egy meccsre van a pályafutása befejezésétől, de én úgy érzem, hogy Zsoltban van még tartalék, ő alkalmas arra, hogy a jelenlegi élmezőnnyel felvegye a versenyt. Szakmailag biztos, hogy benne van még jó pár év.

Szerinted miért bánik a magyar média, a magyar sporttársadalom ilyen mostoha módon a hölgy bokszolókkal?

Az én sportpályafutásom másfajta volt, mint a jelenlegi ökölvívóké. Erdei Zsolt ez alól kivétel, mert ő hasonló szintű és kaliberű ökölvívó: megérdemli és meg is kapja szerintem azt a hírverést, mint amilyen az enyém is volt. Én voltam az első magyar profi ökölvívó, aki valóban komoly eredményeket ért el ebben a sportágban. Erdei Zsolt még az én profi eredményeimet is maximálisan túlszárnyalta, más azonban nem jött. A nézettség visszaesésével az ezt körülvevő médiakampány is csillapodni kezd. A teljesítmény és a mellé rakott reklám nálunk érte el a nagyon jó időzítést és a nagyon jó találkozási pontot. Az élet hosszú távon igazolja önmagát. Amikor egy hosszú pályafutást nézünk, ott azért lehet látni, hogy az valójában mennyit ér, és mennyit jegyeznek meg belőle az emberek. Laci bácsi, Puskás Öcsi, Kocsis vagy Nyilasi nevére évtizedek, évszázadok múlva is emlékezni fognak annak ellenére, hogy nem látták őket élőben. A hölgy bokszolókkal kapcsolatban: én nagyon szeretem a hölgyeket, és nagyon sok minden miatt lehet tisztelni őket. Ebben a sportban viszont a hölgyek nem lettek egyenrangúak a férfiakkal, csak kivívták maguknak a jogot ahhoz, hogy súlyemelhessenek. Ez óriási különbség. Ők sem akarhatják azt, hogy egyenjogúan kezeljük őket, hogy nekik kelljen felcipelniük a bőröndöt az emeletre, hogy nekik kelljen a család biztonságát megteremteni, és mi sem várjuk el tőlük, hogy megverjék helyettünk a szomszédot. Lehet ezért engem támadni, de úgy érzem, hogy a női ökölvívás legfeljebb show eleme az esetleges gáláknak. Érdemes lenne megfigyelni az arányokat is, hány bokszmeccs során érkezik el egy férfi oda, hogy világbajnok legyen, illetve hány találkozó van a hölgy bokszolók mögött. A női ökölvívás persze nagyon sok mindent elért. Többet elér szerintem, mint amennyit valójában jogosult lett volna. De ismétlem, a véleményemtől függetlenül imádom és tisztelem a hölgyeket.

Mire fordítanál több időt a tevékenységeid közül?

Mivel tényleg annyi mindennel foglalkozom, ezért mint egy határidőnapló, mindig beosztom a feladataimat, és mindig akkor és azzal foglalkozom a legtöbbet, ami a következő feladat. Nincs jelenleg olyan prioritás, mint annak idején volt a sportpályafutásom kapcsán, hogy csak az ökölvívással foglalkoztam. Szerencsére voltak körülöttem olyan emberek, akik az összes többit megoldották: a családi dolgokat a feleségem, az üzleti részét a menedzsment. Most ilyen prioritást nem élvez semmi. Megpróbálom az időm minél nagyobb részét fordítani saját magamra, a családomra, a gyerekekre. Több pozíciót és több feladatot most már nem szeretnék, gyakorlatilag három-négy embernek megfelelő elfoglaltságom van, ez bőven elég. Nagyon aktív időszakát élem az életemnek, és ezt nagyon élvezem.

Köszönjük a lehetőséget Kovács KOKO Istvánnak!

XLsport