
A Brazília elleni drámai, ötszettes vereség után nagyszerűen állt fel a magyar férfiválogatott. A csoportkör harmadik fordulójában a mieink rendkívül fontos, 3:0-s sikert arattak Puerto Rico felett.
Az első mérkőzés elképesztő izgalmakat és egy zseniális – számunkra fontos – magyar fordítást hozott. András Csaba az első két szett elvesztése után – a második ráadásul egy fájó, 10:12-es végjáték volt – nagyon nehéz helyzetbe került. Azonban hatalmas mentális erőről tanúbizonyságot téve nem adta fel. Korábban többször is hangsúlyozta, hogy ebben sokat fejlődött és nagyon erősnek érzi magát fejben. Szóval a harmadik felvonástól kezdve teljesen átvette az irányítást, taktikát váltott, és végül ellenállhatatlan játékkal, sorozatban három szettet nyerve megfordította a meccset, óriási lökést adva a magyar csapatnak.
A második összecsapáson Szudi Ádám már sokkal nyugodtabb mederben tartotta a mérkőzést. Rios ellen végig stabil és koncentrált maradt. Bár a karibi játékos végig ott szorosan Ádám mögött, a magyar asztaliteniszező egy pillanatra sem engedte ki a kezéből az irányítást és egy háromszettes győzelemmel 2:0-ra növelte az előnyünket.
A lezárás feladata Szántosira hárult, aki élt is a lehetőséggel. A magabiztosan megnyert első szett után Torres ugyan egy szoros küzdelemben egyenlíteni tudott, Dávid gyorsan rendezte a sorokat. A harmadik és negyedik játszmát okos játékkal behúzva – kihasználva az ellenfél hibáit – végleg eldöntötte a párharcot, beállítva ezzel a 3:0-s végeredményt.
A férfiválogatott a csoport második helyén végzett, hamarosan eldől, hogy hogyan folytatja tovább a világbajnokság küzdelmeit.
Csapat-Világbajnokság – London 2026.
Férfi csoportmérkőzés – 3. forduló
Magyarország – Puerto Rico 3:0
András – Naranjo 3:2 (-8, -10, 8, 4, 6)
Szudi – Rios 3:0 (8, 10, 8)
Szántosi – Torres 3:1 (7, -10, 9, 6)
Korábban:
FÉRFIAK
Férfi csoportmérkőzés – 1. forduló
Magyarország – Üzbegisztán 3:0
Szudi – Iskandarov 3:0 (10, 4, 9)
András – Dilshodov 3:0 (1, 7, 3)
Lei – Gulomov 3:1 (4, -10, 6, 8)
Férfi csoportmérkőzés – 2. forduló
Magyarország – Brazília 2:3
Szántosi – Calderano 0:3 (-4, -2, -8)
András – Iizuka 3:0 (8, 6, 6)
Szudi – Teodoro 3:2 (7, -9, -9, 6, 5)
András – Calderano 1:3 (-7, -10, 10, -5)
Szántosi – Iizuka 2:3 (8, 13, -6, -6, -8)
NŐK
Női csoportmérkőzés – 1. forduló
Magyarország – Etiópia 3:0 (játék nélkül)
Női csoportmérkőzés – 2. forduló
Magyarország – Szingapúr 0:3
Nagy J. – Ser 0:3 (-6,-6, -7)
Dohóczki – Zeng 0:3 (-3, -3, -8)
Nagy R. – Loy 0:3 (-10, -3, -4)


