Megverték a játékvezetőt Tégláson

Focilabda2.jpgBíróverés miatt félbeszakadt a Szertár Sportbolt megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 20. fordulójának rangadója, a Téglás-Püspökladány derbi.

A Hajdú-bihari Napló információja szerint a mérkőzés 70. percében, 2-1-es ladányi vezetésnél Erdélyi Tamás játékvezető kiállította a hazaiak játékosát, Nagy Jánost, aki a vendégek kapusának súlyosnak látszó sérülést okozott.

Ezt követően két néző beszaladt a pályára, az első meglökte, a másik megütötte a bírót, aki ezt követően rögtön véget vetett az összecsapásnak. Az indulatok ezt követően sem csitultak, a téglási nézők elözönlötték a pályát, a vendégjátékosok pedig üldözöttként rohantak az biztonságosnak vélt öltözőbe. Az ügynek súlyos következményei lesznek. 

www.sportforum.hu