A Real-játékosok örülnek Bernd Schuster érkezésének

brendschuster.jpg

A 30 éves kora ellenére már szinte madridi őskövületnek számító Raul már alig várja a 2007/2008-as bajnoki szezont, mert szerinte a címvédő labdarúgócsapat idén szép játékkal folytathatja a címek begyűjtését.

„Ahogy korábbi edzőnk, Fabio Capello, úgy Schuster is imád győzni, de emellett a látványos játékra is nagy hangsúlyt fektet. Az lenne az ideális, ha közönségszórakoztató, szép focival sorra nyernének a meccseinket. Az új játékosok jók, és már be is illeszkedtek, úgyhogy mindannyian nagyon várjuk már a szezonkezdetet” – nyilatkozta Raul. A Real Madrid idei első tétmérkőzését az UEFA- és Spanyol Kupa-győztes Sevillával játssza a Szuperkupa-döntő keretén belül.

Mobilpress