OTP Bank Lovas Világkupa decemberben, látványos programokkal

dijugratas.jpg

December 7. és 9. között a budapesti Papp László Sportaréna Aréna ad otthont az első alkalommal sorra kerülő OTP Bank Lovas Világkupának.

A színvonalasnak ígérkező díjugrató illetve négyesfogathajtó verseny önmagában is vélhetően nagyszerű szórakozást biztosít majd a kilátogató nézőknek, de a szervezők gondoskodtak egyéb látványos betétműsorokról is.
   
"Nem véletlenül az a rendezvény mottója, hogy ilyen még nem volt. A lovassport népszerűsítése érdekében csináljuk ezt az egészet, szeretnénk megmutatni, hogy a versengés mellett milyen szépségei vannak ennek sportágnak" – hangoztatták az esemény budapesti sajtótájékoztatóján az ötletgazdák, a fogathajtó világbajnok Lázár-testvérek.
   
A 250 lovat felvonultató versenyek mellett láthatnak majd a nézők csikós bemutatót, fedeles military viadalt, valamint megtekinthetik a világhírű Rippel-fivérek produkcióját is. Az eseményen az öttussasport korábbi és jelenlegi klasszisai is fellépnek, mellettük pedig színészekkel és a hazai közélet ismert személyiségeivel találkozhatnak a rajongók.

MTI