Férfi kardcsapatunk világbajnok

nemcsikzsolt.jpg

A szentpétervári világbajnokság utolsó előtti napján a női párbajtőrözőinken, és a férfi kardozóinkon volt a sor, hogy érmet szerezzenek.

Elsőként a hölgyek kezdték meg a versenynapot, a világversenyen 24 csapat lép pástokra. A hölgyeink – Nagy Tímea, Szász Emese, Mincza Nébald Ildikó és Hormay Andrienn – a 16-os táblán kezdtek az amerikai válogaott ellen.

A férfi kardozók mezőnye 20 csapatból áll. A mieink – Nemcsik Zsolt, Decsi Tamás, Lontay Balázs, Szilágyi Áron – szintén a tizenhatos táblán kezdtek, ahol Kórea volt az ellenfél.
Mind a két válogatottunk jól vette az első akadályt, így a 8-as táblára kerültek.

Férfiak:
HUN-KOR: 45:40

Hölgyek:
HUN-USA: 45:26.

A folytatásban mindkét csapatunknak meglehetősen komoly ellenféllel kellett vívnia, a párbajtőrözőink Németország, míg a kardozók a házigazda oroszok ellen harcoltak a továbbjutásért.

Párbajtőrözőink nagyon kiegyenlített küzdelmet folytattak a németek ellen, a találkozó során végig csak pár találat különbség volt közöttük. A végén sajnos mindössze egy találattal 24:23-as arányban a riválisaink bizonyultak jobbnak. A következő ellenfél a 5-8. helyosztó táblán kína válogatottja lesz.

A kardozóink csodálatos teljesítményére nem találni szavakat. Fantasztikusan izgalmas találkozón a legjobb nyolc között egy találattal (45:44) megverték az orosz válogatottat. Utána az ukránok következtek. Még a korábbi csúcsformájukat is felülmúlták a mieink és mindvégig meggyőző fölénnyel haladtak a 45 találatig. A vége 45:39 lett, mely annyit jelent, hogy a fiúk a döntőben vannak, a franciákkal vívtak. A sikerszéria a döntőben is folytatódott, a kardozóink mindvégig vezettek és végül világbajnokok lettek. Kardcsaptunk legutoljára 1998-ban Vb-győztes. A tizenhét esztendős Szilágyi Áron fantasztikus teljesítményt nyújtott első világbajnokságán.

A döntő a következők szerint alakult:
Nemcsik-Sanson 5:2
Lontay-Pillet 10:8
Szilágyi-Lopez 15:12
Lontay-Sanson 20:14
Nemcsik-Lopez 25:19
Szilágyi-Pillet 30:25
Lontay-Anstett 35:30
Szilágyi-Sanson 40:33
Nemcsik-Pillet 45:43.

Az utolsó találaton nagyon hosszan töprengtek a zsűri tagjai, míg végül a magyaroknak ítélték a találatot, mely ezt jelentette, hogy férfi kardozóink világbajnokok lettek!
Csodálatos teljesítmény volt, gratulálunk!

Magyar Vívó Szövetség