A játékosként öt (három arany, egy-egy ezüst és bronz), edzőként három (egy-egy arany, ezüst és bronz) olimpiai érem kivívásában főszerepet játszó legendával Csurka Gergely beszélget.
– A nyolcvanadik születésnap már az az alkalom, amikor feltehető a kérdés: mi a hosszú élet titka?
– Valóban, nyolcvan év az már komoly idő… Mégsem tudok egyértelműen válaszolni. Valami mindig jár a fejemben, ami nem engedi, hogy ilyesmikkel törődjek. Jelenleg éppen az foglalkoztat, hogy igyekezzem jobb egészségi állapotban lenni, mint Margit (Bara Margit – az olimpiai bajnok felesége), akivel sajnos történt, ami történt, az agyvérzés nem kímélte… Én is voltam már jobban, mint így, a műtét után, és sajnos nemsokára újra el kell mennem az orvoshoz, ott pedig mindig találnak valamit… Ennek ellenére most az a célom, hogy mindenképpen túléljem a feleségem, és ilyenkor nem számít, miért érhettem meg ezt a kort.
– És azon elgondolkodott, miért Ön az egyetlen a vízilabda történetében, aki nyolc olimpiai éremnek is tevőleges részese volt: ötnek játékosként, háromnak edzőként?
– Erre egy történettel felelnék. Annak idején leültünk Peterdi Palival, hogy megírjuk az életem történetét. Ő elkészült az első húsz oldallal, odaadta, én átolvastam, aztán azt kértem, hogy ezt most függesszük fel. A kéziratot eltettem a fiókba, aztán újra elővettem, két-három évvel később. Megint elolvastam, és azt mondtam Palinak, folytassuk, de csak akkor, ha nem ugyanabban a stílusban írja, mint Kárpáti Gyurika könyveit, tele peterdis petárdákkal. Természetesen igent mondott, és belekezdtünk. Ahogy szokás, beszélgettünk, elment, megírt egy fejezetet, bizonyos idő elteltével visszahozta, átolvastam, megint beszélgettünk, megint elment, megint hozta – és így tovább. Aztán amikor a végére értünk, magam elé tettem az egész paksamétát, és átolvastam egyszerre. És akkor kicsit megrettentem. Mindaz az egész egyben – nyomasztó volt. Hogy mi mindenben volt részem, mi mindenen mentem keresztül… És mégis, most, amikor ismét megjelent a Gyarmati sors második kiadása, amelyben egy új fejezet van, a legújabb mondandómmal, amit szegény Pali helyett Kocsis L. Mihály jegyzett le – egyszóval most azt kell mondanom: a nyolc érem a múlt, nekem most életem legnehezebb mérkőzéseit kell megvívnom. Soha ilyen nehezekben nem volt részem…
– Van hiányérzete?
– Igen, van még egy eddig beteljesítetlen vágyam: végre olyan országban, olyan légkörben élni, ami szívemnek-lelkemnek kedves. Gyerekkorom óta még nem volt ilyenben részem, jóllehet mind a múlt rendszerben, mind a mostaniban kivételezett pozícióban voltam.
– Hogy egy kicsit visszakanyarodjunk a vízilabdához: még azon is elmorfondírozhat, hogy akár mind a nyolc aranyérem lehetett volna…
– Én pedig azt mondom, az is csoda, hogy egyáltalán ennyi sikerült. Több is gólarányon múlt… Bár ha azt veszem, hogy 1948-ban, Londonban Szívós Pista kezéből kétszer esett ki a labda, mindkétszer egy egyből rálőhető szigorított szabaddobásnál, és ha abból gólt szerez, mi nyertünk. Vagy Rusorán Peti kihagyott négyméterese Rómában… Münchenben veretlenül lettünk másodikok, Szívós Pista kipontozása után, akit Gyurika a tudtom nélkül küldött vissza… És hát Moszkvában is kihagytunk egy négyest Faragó Tonó révén a szovjetek ellen… De nem lehetek elégedetlen. Ami itt elment, máshol visszajött.
– Említette Kárpáti Gyurikát, akit szokatlan módon, a saját születésnapján ajándékozott meg egy ezüst lószoborral. Kettejük legendás, versengő civódásába miként illeszkedik ez a gesztus?
– Nézze, Gyurika az Gyurika. Ám akárhogy is cinkeljük egymást, azt egyrészt mindenképpen illik leszögezni, hogy kiváló vízipólós volt. Másrészt, amikor a hazatérésemet követően, az eltiltásom lejártával már-már úgy volt, kénytelen leszek a másodosztályú Csepel Autóba szerződni, akkor ő volt az, aki kijárta a Fradi vezetőivel karöltve, hogy hozzájuk igazoljak. Ellentétben a többi elsőosztályú klubbal, ők felvállaltak. Így sikerült bajnokságokat nyerni játékosként és edzőként is, ám igazából az számít, hogy az életem teljesen más mederbe került volna, ha akkor ő nem áll ki értem. Ki tudja, talán nem én ülök a válogatott kispadján a hetvenes években…
– Kit tekint az utolsó tanítványának?
– Steinmetz Ádámot. Nem is olyan rég még lejárogattam, és ő volt az, aki megkért, hogy segítsek, és kiváló tanítványnak bizonyult. A centerjáték alapjai nem változtak, ebben tudtam neki segíteni; nagy öröm, hogy még jobb játékossá vált, aki aztán felállhatott az olimpiai dobogó tetejére.
– Csak az élet képes olyan egybeeséseket produkálni, hogy a születésnapja éppen október 23-ra esik. Önnek, akiről köztudott, hogy eggyé vált a forradalommal, és csupán néhány öreg pólós, Somóczy doktor és Szalay Iván közbelépését követően „váltott vissza” 1956-ban az olimpiai csapatra. A születésnap vagy a forradalom évfordulója hatja át inkább e jeles nap óráit?
– Ötvenhat itt van bennem mindig, itt volt, itt lesz, amíg élek. Tevőleges részese voltam a forradalom legcsodásabb korszakának: fegyverrel nem lőttem ugyan, de a Széna téren segítettem a barikád építésében – az olimpikonok közül senki sem merült el annyira az akkori eseményekben. Mindaz, ami abban az évben történt, egybevéve a melbourne-i olimpiával, mindörökre meghatározta a gondolkodásmódomat, az értékrendemet. Tudom, egy-egy részlet ellentmondásos megítélés alá esik, de tiszta forradalom nem igazán létezett a történelemben, a francia például felfalta saját forradalmárainak krémjét. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy az ötvenhatosnál tisztább felkelés aligha akadt a világtörténelemben.
– Nyáron hatalmas lelkesedéssel mesélte, hogy ismét segít a Fradi pólósainál, a cél pedig egy bajnokcsapat építése. Honnan van ennyi energiája?
– Hogy végül sikerül-e a Fradiból ütőképes gárdát csinálni, függ attól is, megérkezik-e az a bizonyos befektető vagy sem. Azért pénz nélkül nehéz. Ez a jelenlegi gárda nem rossz, Somossy Józsi az egyik legjobb edző az országban, annyira azonban nem vagyok öreg, hogy ne lássam: ezen játékosok többsége nem klasszis. Egyébként pedig nem bírom az üres órákat. Leülhetnék olvasgatni, de nehezemre esik. Olykor leköt egy-egy novella, ám mindig munkál bennem, hogy valami hasznosat is tegyek amellett, hogy Margit napjait igyekszem szebbé varázsolni.
