Szívből örülök Bárdosi Sanyika szumóaranyának, mert ő a szívem csücske. Csípem a szövegeit, a vagányságát. Ráadásul virtuóz birkózó. Volt. Már nem az.
De nem azért, amiért például Nyilasi Tibor gondolja, aki a Sport Pluszban oda nyilatkozott múltkor: „Luxus, hogy egy ekkora tehetséget nem tudott megtartani a birkózósport”.
Fordítva áll a dolog. Bárdosi nem tudta megtartani a birkózást. A szó szoros értelmében kiütötte magát onnan.
Mert ütött. Fodor Zoltán fejére, és kis híján a vetélytárs olimpiai bajnok edzőjét, Sike Andrást is megkínálta egy jobbossal. Miután egy székdobálós balhéja miatt volt már egy évre szóló, de felfüggesztett eltiltása, az automatikusan életbe lépett, és azzal gyakorlatilag kiesett az olimpiai kiküldetésért folyó versengésből. Akkor jelentette be, hogy befejezi.
Nem azért, amit Farkasházy Tivadar tudni vél, idézet szintúgy a Sport Pluszból: „Bárdosi azt mondta, hogy a szabályok állandó változása fektette két vállra”. Nos, ezt Sanyika soha nem mondta. Hanem azt, hogy a mostani szabályok megölik a birkózást. Ami viszont nem igaz. Főleg az ő esetében.
Csakugyan eldöntheti a meccsek sorsát a korongfeldobás is, ami olyan, mint amikor a fociban 11-esek döntenek. Ha a két mérkőző fél is arra bízza magát. De van más megoldás is: a térdelő helyzetbe küldött ellenfelet meg lehet pörgetni, vagy felküldeni a terem légterébe. Bárdosinak mindkét megoldás a birtokában van, hiszen nemcsak a technikát tudja mesterfokon, hanem megvan hozzá az ereje, a gyorsasága, a dinamizmusa.
Hogy a birkózósport mennyire épített a sydneyi bravúrezüst szerzőjére, azt a kötöttfogás szakágvezetőjének, Struhács Györgynek a márciusi nyilatkozata pontosan megmutatja. „A 84 kiló pekingi olimpiai bajnokát szerintem Bárdosi Sándornak hívják. Abban a szerencsés helyzetben van, hogy nem a vetélytársakra kell koncentrálnia, hanem egyedül önmagára. Ha másfél évet rászán az életéből, amikor abban csak a birkózás kap helyet, akkor célba ér” – mondta a mester néhány héttel a versenyző birkózószőnyegen tartott bokszgálája előtt. Várta a közös munkát, mert a megállapodásuk értelmében Bárdosi az áprilisi Európa-bajnokságig a klubjában készült. Mondhatjuk úgy is: felmentést kért a rendkívül kemény alapozás alól.
Hogy olimpia tehát már nincs, azzal én elvesztettem egy fogadást. A sydneyi remeklés utáni, nyögvenyelős időszakban az egyik versenyen azt mondtam Polyák Imrének: „Lehet, hogy a srác csak egyvalamit nyer meg, az olimpiát, mert akkor talán csak a birkózás lesz az élete.” A birkózólegenda megrázta a fejét, és azt mondta: „Tehetsége van, de munka nincs benne”. Barátja, a nehézsúlyú Deák Bárdos Mihály akkoriban nyilatkozta róla: „Mindent megnyerhetne, ha beletenné magát az edzésekbe”. Azzal vége is lett a barátságnak.
Farkasházy Tivadar, aki mostanában isten ostoraként csap oda nagyokat az olimpiai sikersportjainknak, még egy kinyilatkoztatást tett: „A szumó jóval egyszerűbb és látványosabb”. Mármint a birkózásnál. Csakugyan egyszerű, nagyon hasonlít a grundbirkózás nevű virtusjátékra, amit gyerekek űznek nagy számban. De nem látványosabb, mert hiányoznak belőle a nagy ívű dobások, amelyeket a birkózásba éppen az új szabályok hoztak vissza.
Ezen persze lehet vitatkozni. Azon azonban nem, hogy a nagyon sokra hivatott Bárdosi Sándor maga fordított hátat a birkózószőnyegnek.
Szekeres István
