Sajtóértesülés szerint az idény végén visszavonul Dávid Kornél, aki egyetlen magyarként megfordult az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA).
A spanyol Gran Canariánál légióskodó klasszis a kosarinfo.hu szaklapon vezetett naplójában írt pályafutásának befejezéséről:
"Nem vagyok az a típus, aki végérvényesen kijelent dolgokat, ezért azt sem állítom, száz százalék, hogy befejezem. De nagyon úgy fest, már csak három mérkőzés van hátra a pályafutásomból. Már csak matematikai esélyünk van rá, hogy bekerüljünk a bajnoki rájátszásba, mindez azt jelenti, a Girona és a Real Madrid elleni fellépést követően a Menorcával vívom a búcsúmeccsem. Ezt követően nem fogunk azonnal hazamenni, hiszen a gyerekeknek június végéig tart az óvoda, illetve az iskola."
A nagykanizsai születésű, 206 centis játékos a Honvéd és az Albacomp után 1999-ben szerződött a Chicago Bullshoz, egy évvel később a Cleveland Cavalierst és – féléves albacompos időszakot követően – 2000 augusztusától a Toronto Raptorst erősítette, majd 2001 februárjától a Detroit Pistons következett. Dávid 109 NBA-meccsen 11-szer volt kezdő, és átlagban 5 pontot dobott.
Az NBA-t követően a francia Strasbourgnál és a litván Zalgiris Kaunasnál szerepelt, majd 2003-ban a spanyol Vitoriához igazolt, amellyel 2004-ben bejutott az Euroliga négyes döntőjébe és ott ezüstérmes lett. Az ULEB Kupában is megfordult Gran Canariához 2006-ban írt alá.
MTI