Olimpiai selejtező zónaverseny: Szabados indul a férfi tőrkvótáért

vivas.jpg

Szombaton rendezik meg Lisszabonban a férfi tőrözők európai selejtező zónaversenyét, melyen magyar részről Szabados Gábor próbál meg pekingi kvótához jutni.

Ehhez az első három között kell végeznie a várhatóan 20-25 fős mezőnyben.
   
A viadalon már csak olyan európai nemzetek egy-egy képviselője vehet részt, melyek a szakágban még egyetlen ötkarikás részvételi joggal sem rendelkeznek. A legerősebb országok vívói tehát nem lesznek ott a portugál fővárosban, de egy-egy jó képességű tőröző így is jelentősen megnehezítheti Szabados dolgát. A repülőjegyért komoly küzdelemre lehet számítani, a kvótaszerzés nagy sikernek számítana.
   
A magyar vívók számára ezzel a versennyel ér véget a selejtezős időszak. Mostanáig a férfi párbajtőr-, a női tőr- és a férfi kardcsapat, valamint a párbajtőröző Szász Emese és Mincza-Nébald Ildikó, továbbá a kardozó Nagy Orsolya harcolta ki a pekingi részvétel jogát. A három válogatott kvalifikációja azt jelenti, hogy az adott szakág egyéni versenyében is indulhat majd automatikusan három vívó. A csapatküzdelmekben háromfős együttesek szerepelhetnek, és lesz egy-egy tartalék is, aki azonban az esetleges becseréléséig turistának tekintendő. Az utazókról később születik döntés.

MTI

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.