Pekingről – szakszemmel

vizes_kocka.jpg

"A pekingi utazás előtt ugyan tizennyolc sportág szakszövetségeinek ajánlottam fel, hogy szakmai kérdéseikre választ próbálok kérni, a szervező bizottság illetékes vezetőitől, de sajnos csak hét szövetségtől kaptam felkérést "– kezdte beszélgetésünket Kovács Tamás sportigazgató, majd hozzátette:

" Igaz, hogy lezajlottak a tesztversenyek, csaknem valamennyi sportág szakvezetői jártak már Pekingben, személyes tapasztalatokat is szerezhettek. De minden esetre igyekeztem az érdeklődő kérdésekre megfelelő választ kapni és megismerni a létesítményeket. "

A Vizes Kocka külföldön élő kínaiak adományaiból épült

– Nos, menjünk akkor sorjában… Milyennek ítéli a létesítményeket, versenyszínhelyeket? – folytattuk a beszélgetést.

"A létesítmények döntő többsége egyszerűen csodálatos, a XXI. század legmagasabb igényeit is kielégíti. Az olimpiai egyik célkitűzését a magas technológiát váltja valóra. A versenyeket mint közismert, 37 színhelyen rendezik meg. Ezek közül 31 található Pekingben. Közülük 12 új, 11 átalakított, korszerűsített, 8 pedig ideiglenes színhely. Az edzésekre további 76 helyszínt ajánlanak. Szeretném kiemelni, hogy a korábbi olimpiák utolsó időszakbeli kapkodásával szemben, Pekingben valamennyi létesítmény már most készen áll. A létesítmények esztétikusak, korszerűek, minden fedett létesítmény légkondicionált, környéküket rendkívül kulturált, gondosan ápolt, zöld növényzet övezi. A helyszínen szerzett tapasztalataim alapján a csodálat mellett szeretném kiemelni a létesítmények olimpia utáni kihasználásával való törődést. A legutóbbi olimpiák során akár Sydneyben, akár Athénben több olyan csarnok épült, színhely létesült, amelyek kihasználása jelenleg anyagi gondokat is okoz. Ezzel szemben Pekingben a Madárfészek, a Nemzeti Olimpiai Stadion 91 ezer nézőt befogadó lelátóit jelentősen csökkentik. A Vizes Kocka néven ismert uszodai központ 17 ezer nézőt befogadó lelátóit hatezerre csökkentik. Ezt a csodálatos uszodát egyébként a külföldön élő kínaiak adományaiból építették meg, egyetlen juan állami támogatás nélkül. A további versenyek többségét – a birkózás, az asztalitenisz, a taekwando és judo, a ritmikus gimnasztika, a röplabda, a súlyemelés küzdelmeit pedig – egyetemi és főiskolai központokban épített új sportcsarnokokban rendezik meg. Szeretném külön megemlíteni a Tudományos és Műszaki Egyetemen épült judo és taekwando versenyek nyolcezer nézőt befogadó csarnokát. Közvetlenül mellette áll az edzőterem, amely tulajdonképpen egy ötven méteres uszoda, amelynek víztükrét lefedték, és az olimpia után majd ezt is uszodaként használhatják a főiskolai és egyetemi hallgatók, ahogyan a többi egyetemen épült létesítményt is birtokba vehetik. "

– A vívás, ha jól tudjuk nem tartozik a dicsérhető helyszínek közé.

"Sajnos nem… A helyszín kiválasztása sem volt szerencsés. A hatalmas méretű Kongresszusi Központ negyedik emeletét választották, de miután csak két lift működik az épületben, nagyon nehéz lesz a hatezer néző feljutása. De maguk a vívók sem tudom hogy jutnak majd a két emelettel lejjebb lévő edzőteremből a csarnokba. Nagyon csodálom, hogy a nemzetközi szövetség technikai delegátusai ezt elfogadták. A nézők elhelyezése is szerencsétlen. A lelátók laposak, és így a második, harmadik sorból már keveset látnak a nézők. Arról nem is beszélve, hogy a hatalmas teremben a lelátótól messze vannak a pástok. Még messzebbre a terem közepén helyezik el a döntők pástját. A vívás pedig olyan sport, ahol egy-egy találat megítélése még szakemberek között is vitákat vált ki. A nézők nem sokat látnak majd a vívóversenyekből. Azt is mondhatom, hogy az olimpiai vívóverseny élvezhetetlen lesz a nézők számára. Egyetlen pozitív hír, hogy az áprilisi világbajnokság és az öttusa tesztverseny során a termet nagyon lehűtötték a versenyzők, valósággal fagyoskodtak. Most ígéretet kaptunk arra, hogy megfelelő hőmérsékletről gondoskodnak. "

Öttusa lovak Hong Kongból

– Szakmai jellegű kérdéseire milyen válaszokat kapott?

"A cselgáncs csarnok mellett adott az edzőterem, ahol három tatamit állítanak fel, és a kiszolgáló létesítmények is, a szaunát is beleértve kifogástalanok. Ökölvívásban a bemelegítő teremben tizenegy szorító áll rendelkezésre. Sportlövészetben a nemzetközi szövetség jóváhagyásával kínai flash-korongot használnak a skeet-versenyeken. A női kézilabda-válogatott augusztus 6-án és 7-én próbálhatja ki a döntők színhelyét, a húszezer nézőt befogadó Nemzeti Fedett Stadiont. A további edzéseik során viszont csak más csapatokkal együtt közösen jutnak lehetőséghez. Kiváló kerékpárosunk, Bodrogi László felkészülésének biztosításáról már szó esett, a versenyek előtt külön gépkocsit kap, és szélárnyékot élvezve készülhet. Az öttusázók számára a világhírű hongkongi lovas központból hozzák a lovakat, ami megnyugtató lehet. "

– Mi a helyzet a tartalék versenyzőkkel?

"Elszállásolásuk a Petróleum Hotelben kifogástalan. Mintegy öt kilométerre van a falutól. A továbbiakat illetően mi hiába tekintjük a magyar csapathoz tartozóknak a tartalékokat, sajnos nem rendelkezhetnek megfelelő akkreditációval és így turistákként kezelik őket mint a korábbi két olimpián. Ez számomra érthetetlen, s megmagyarázhatatlan eljárás. Ismételten sok gondot okoz majd a csapat és az érdekelt sportágak vezetőinek. "
 
– Milyennek ítélte a távolságokat?

"Az olimpia központja az Olympic Green. Ez az óriás méretű zöldövezet, ahol az olimpiai falu és a Nemzeti Olimpiai Stadion mellett további tíz létesítmény található. A falu és a stadion között talán egy kilométer a távolság. Nem tudni azonban, hogy az olimpia alatt a gyalogos közlekedésben milyen korlátozásokat vezetnek be. Az viszont biztos, hogy a szálláshelytől a nagy ebédlő, valamint a buszpályaudvar 6-8 percnyi sétával elérhető. A szálláshelyhez azonban alig száz méterre van egy kisebb étterem is, ahol ha valaki megéhezik szendvicset, gyümölcsöt, édességet mindig kaphat. Az olimpiai falura visszatérve, a tágas, jól felszerelt lakóhelységekről már esett szó. Azt azért elmondom, hogy ilyen kis területű, alig 900 méter hosszú olimpiai faluban az eddigi tíz olimpiai részvételem során még nem jártam. Ez a kétségtelen előnyök mellett bizonyos hátrányokkal is járhat, hiszen a magas épületek közötti szűk utcákon zajlik majd az élet esténként, és ez zavarhatja az alvásra, pihenésre vágyók nyugalmát. "

www.mob.hu