A magyar, a lengyel és a német kajak-kenu szövetség vezetõi a duisburgi Világkupán tárgyaltak a sportág jövõjérõl és olimpia programjáról. Felmerült, hogy az 500 métereket a 200 váltaná fel az ötkarikás játékokon, de a németek javaslatát nemzetközileg is meg kell vizsgálni, a változtatásra pedig legkorábban is csak 2016-ban kerülhetne sor.
A duisburgi Világkupán a német szövetség kezdeményezésére és meghívására a magyar és a lengyel testület vezetõ tisztségviselõi az olimpiai program módosításáról és az elkövetkezendõ idõszak – leginkább a médiát érintõ – fõ feladatairól egyeztettek. Magyar részrõl Schmidt Gábor fõtitkár és Vékássy Bálint versenyigazgató vett részt a megbeszélésen.
A német szövetség elsõként az olimpiai programmal kapcsolatos módosító javaslatát prezentálta, mely szerint az 500 métereket felváltaná a 200, de az 1000 méter megmaradna. Így két egymástól markánsan eltérõ versenyszámot láthatna a nagyérdemû: az 1 km-en az erõ, a kemény munka, a vasember érzés dominál, míg 200-on a gyorsaság és a látvány a hangsúlyos.
Schmidt Gábor ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a két teljesen különbözõ versenyzõi image-re õk világítottak rá Németországban: „Akkor van értelme a 200-nak, ha megfelelõképpen van kommunikálva. Az 1000 méter mindenképpen klasszikus szám, nem véletlen, hogy férfi K-1-ben az 1 km gyõztese a kajakkirály. A nõknél persze az 1000 métert meg kell vizsgálni, ezzel kapcsolatban fenntartásaink vannak. Mindenképpen fontos, hogy látványos és élvezhetõ számok legyenek az olimpián. Abban amúgy is megegyeztünk, hogy legkorábban 2016-ra várható változás, hiszen a módosítást 2013-ig kell bejelenteni. Londonban még minden marad a régiben, mivel a változtatás megvitatására már csak egy évünk lenne.”
Az olimpiai mûsorral kapcsolatban a három szövetség egyértelmûen kinyilvánította, hogy a nõi számok arányát növelni kell, de azt a következõ idõszak dönti el, hogy a kenu vagy a férfi kajak rovására. A kenuban mindenképpen az cél, hogy a nemzeti és a nemzetközi viadalokon is növekedjen a versenyzõk létszáma.
Schmidt Gábor fõtitkár tájékoztatása szerint a magyar szövetség kifejezetten ellenezte a németek azon felvetését, hogy a négyesek kerüljenek le az olimpiai programról, mivel túl sok kvótát visznek el. Magyar oldalon határozottan kiálltak a kvarettek mellett, többek között azzal is indokolva, hogy ez a sportág egyik látványeleme a média és a televíziós közvetítés szempontjából is, ráadásul az írott médiában is errõl közlik a legtöbb fotót. A lengyelek egyetértettek a négyesek megtartásával.
Megegyezés született abban, hogy a Világkupákat erõsíteni kell, egyfajta GP-sorozat létrehozásával, pénzdíjjal és állandó GP-ranglistával. A nemzeteket ösztönözni kell az indulásra, e szerint kell a versenynaptárba beiktatni. Továbbá megállapodtak abban, hogy 200 méteren vagy akár még rövidebb távon a nagyobb városokban szintén pénzdíjas sprint-versenysorozatot kell tartani az adott évi sztársportolók részvételével.
„Egyelõre tehát nem változik az olimpia programja, de felvetõdött, hogy a vb mûsorán is lehetne módosítani. Érdemes lenne hosszú távú – nem maratoni – versenyt beiktatni kiszállásokkal, illetve a korábban Szegeden és Duisbugban is bemutatkozó váltóversenyt – tájékoztatott a magyar fõtitkár. – Mi úgy gondoljuk, hogy mind Magyarországon, mind az egész világon a legfontosabb a kajak-kenu, mint márka építése, kiterjesztése, a látványos képi elemek, a médiamegjelenések növelése.”
A három testület vezetõ tisztségviselõi eredményesnek ítélték meg az egyeztetést, és megbeszélték, õsszel valószínûleg Lengyelországban folytatják, további szövetségek bevonásával, hogy a kialakult tervezetnek nemzetközileg is egységes elképzelése és rendszere legyen.