Újabb részletek szivárogtak ki a pekingi olimpia jövő pénteki nyitóünnepségéről, miután egy dél-koreai tévétársaság felvételeket készített "Madárfészeknek" nevezett Nemzeti Stadionban rendezett egyik próbáról.
A tévésektől – akik egyszerűen igazolványuk felmutatásával jutottak be – származó információk szerint a ceremónia egyik leghatásosabb jelenete egy dobbal előadott drámai visszaszámlálás lesz. Ezenkívül egy szimbolizált vízesés, egy megvilágított, kékben és zöldben pompázó földgömb és több hatalmas kék bálna is feltűnik majd a színen, sőt, néhány szereplő a nézők feje fölött fog repkedni.
Természetesen a tűzijáték sem marad el, amelynek méreteit jól jelzi, hogy a metropolisz mintegy 1800 pontjáról, többek között a Tienanmen térről fogják fellőni a rakétákat.
Korábbi hírek szerint opera, kungfu és pandák is szerepelnek majd a három és fél órás előadásban, amelyet Csang Ji-mu (Zhang Yimou), Kína leghíresebb filmrendezője álmodott meg, és három évig dolgozott rajta. A megnyitónak összesen 10 ezer szereplője lesz és egy 50 perces blokkban Kína ötezer éves történelmét is felidézik majd.
Az ünnepségnek hagyományosan két szupertitkos részlete van: a fáklya fellobbantásának módja és a lánggyújtó személye. Kínai sajtóértesülések szerint előbbiben egy tüzet lehelő sárkány vagy egy főnixmadár is szerepet kaphat.
A pekingi szervezők sajnálatosnak nevezték a részletek kiszivárgását, mert szigorú hírzárlatot léptettek életbe a ceremóniával kapcsolatban. Ennek érdekében a szereplőkkel és a kiszolgáló személyzet tagjaival is titoktartási szerződést írattak alá, a próbák idején pedig háromlépcsős biztonsági rendszert építettek ki a helyszín körül.
MTI