Peking 2008: újabb mérkőzést nyertek az amerikai kosarasok

kobe_bryant1.jpg

Az olimpiára készülő amerikai férfi kosárlabda-válogatott 21 ponttal nyert a pekingi játékokon ugyancsak szereplő orosz csapat ellen, Sanghajban.

Az amerikaiak a 89-68-as sikerük alkalmával is bizonyították, hogy az ötkarikás torna elsőszámú esélyesei, dobáspontosságban és védekezésben is egyértelműen felülmúlták az Európa-bajnok oroszokat. A mérkőzést 14 és fél ezren látták a helyszínen.
   
A legeredményesebb játékos Kobe Bryant volt 19 ponttal. Az oroszoknál Andrej Kirilenko 18 pontig jutott.
   
A tengerentúli együttes bő egy hete 120-65-re győzte le Kanada válogatottját Las Vegasban, majd ezen a héten, már Makaón előbb Törökország gárdáját verte 114-82-re, azután pedig Litvánia ellen folytatta a sikerszériát, 120-84 arányban lelépve a kelet-európai ellenfelet.
   
Még egy felkészülési mérkőzés szerepel az amerikaiak programjában, ugyancsak Sanghajban az ausztrálok ellen lépnek pályára 5-én.
   
Az olimpián Angola, Kína, Németország, Görögország és Spanyolország alakulata lesz a csoportellenfelük, míg az oroszok Argentína, Ausztrália, Horvátország, Irán és Litvánia csapatával mérkőznek az első szakaszban.

MTI