A kosárlabdajáték, a basketball atyja dr. James A. Naismith (1861-1940), aki az amerikai springfieldi testnevelési fôiskola tanáraként, 1891-ben találta ki a játék alapjait. Errôl dr. Hepp Ferenc fôiskolai tanár, az MKOSZ késôbbi elnöke, aki éppen Springfieldben szerzett testnevelôi diplomát, így ír a Testnevelés című lap 1942. márciusi számában:
-Dr. Naismith sokat foglalkozott ebben az idôben olyan küzdôjáték gondolatával, amellyel a téli pihenôidôben a futballistákat (amerikai futball) foglalkoztatni lehetett volna. Az akkor divatos volley-ball, magyarul röplabda, erre nem volt alkalmas. A kosárlabdajáték gondolatát véletlen szülte. Egy ôszi délután Naismith kint volt a fôiskola játékterén, és várta a következô óra kezdetét. A játéktér egyik végén ôszibarackos kosarak voltak egymás hegyébe rakva. Naismith kezében egy labdával játszadozott, amikor hirtelen beszólították. Ô erre a kezében levô labdát beledobta az ott heverô kosarak egyikébe. Amidôn visszajött, kivette a labdát a kosárból, és kezdte beledobálni. Ez a játék mind neki, mind az odatóduló hallgatóknak nagyon tetszett. Ott mindjárt két csapatot alkottak, és megindult a küzdelem két kosárra.
A kezdés úgy történt, hogy a játékvezetô a labdát középütt begurította, a csapatok pedig a játéktér két végébôl berohanva próbálták elfogni. Ez olyan vízilabdaféle kezdés volt. Ha a labda a kosárba esett, egy létrán valaki felmászott, és kivette a kosárból, vagy pedig az erkélyen állók dobták le. Ez utóbbi módszer azonban visszaélésre is alkalmat adott, és ez tette szükségessé a palánk megszerkesztését. Ezt ugyanis eredetileg azért tették a kosár háta mögé, hogy az erkélyen állók ne tudják a labdát a kosárba segíteni, illetve annak bejutását megakadályozni.-
Kezdetben, ha a kosárba találtak, akkor odaballagott szépen valaki egy létrával, és kihalászta a labdát. Sokáig senkinek sem jutott eszébe a ma már kézenfekvônek tűnô megoldás: kivágni a kosár alját, hogy a labda egyszerűen azonnal kihulljon. Sôt! A kombinatív (más szóval pihent) emberi agy kitalálta a liftezhetô kosárfeneket. Ez egy kötél segítségével a kosár pereméig felhúzható volt, miáltal a labda visszahullott a játéktérre. Hát, ez a módszer nem terjedt el futótűzként a világban.
Megindult tehát a játék tökéletesítése, és az szabályaiban, technikájában évrôl évre fejlôdött. Springfieldbôl kiindulva hamarosan meghódította Amerikát, majd az egész világot.
Európában a németek kezdtek elôször kosárlabdázni. Ott a játékot egy Hermann nevű tornafelügyelô vezette be. A német kosárlabda, a korb-ball különbözött az amerikaitól. Hiányzott a palánk, a kosár pedig egy póznára volt felszerelve. A labdát nem pattogtatva, hanem a levegôbe feldobálva lehetett vezetni. Az amerikai rendszerű palánkos kosárlabdára csak az 1936-os berlini olimpia évében tértek át, és megkülönböztetésül az eredeti basketball nevet használták, ami azóta teljesen gyökeret vert a német nyelvben.
Németország után egész Európában rohamosan elterjedt az új játék, és 1935-ben megalakították a kosárlabdasport elsô nemzetközi szervezetét (FIBB – Féderation Internationale de Basket-ball). Több bemutató után az olimpiák műsorára 1936-ban vették fel, és az elsô olimpiai szereplés mindjárt óriási sikert hozott, hiszen az összes csapatsport közül itt nevezett és indult a legtöbb csapat. Egyetlen ország lépett vissza elôzetes nevezése után: Magyarország.
A kosárlabdát Magyarországon Kuncze Géza testnevelô tanár vezette be. 1912 ôszén Münchenben ismerte meg a játék német változatát. Hazatérése után lelkesen igyekezett itthon is népszerűsíteni, megismertetni. Elôször saját iskolájában, a Vas utcai gróf Széchenyi István felsôkereskedelmi fiúiskolában tanította saját diákjainak, majd az ô segítségükkel tartott bemutatókat.
A kezdeti fellendülést a világháború megakasztotta, de annak befejeztével a katonaságtól leszerelô Kuncze Géza ismét hozzálátott kedvenc játékának népszerűsítéséhez. Ismét bemutatókkal, elôadásokkal terjesztette a kosaraslázt, majd 1921-ben kiadta az általa németbôl fordított elsô magyar kosárlabda-szabálykönyvet.
Idézet az elsô magyar szabálykönyvbôl: -A labdával futni nem szabad, hanem dobással vagy ütéssel kell továbbadni
A labdát feldobálva, ütögetve vagy hengerítve szabad továbbvinni
- Kezdetben tehát a labdát gyakorta nem pattogtatással, hanem fel-feldobálással vitték a játékosok. A húszas években sok mérkôzést játszottak az egyik elsô kosárlabdázó egyesület, az NTE csarnokában, ahol a talajt fűrészporral borították. Ott csakis a feldobálás lehetett az egyetlen labdavezetési mód
A játék elôször az iskolákban kezdett terjedni. Kuncze Géza 1923-ban megrendezte az elsô szervezett mérkôzéssorozatot, a budapesti felsôkereskedelmi fiúiskolák kosárlabda-bajnokságát. Ebben öt intézet vett részt, összesen nyolc csapattal.
1924-25-ben megalakultak az elsô kosárlabdázó egyesületek (NTE, FTC, BBTE, MOVE, BSE), és az általuk vívott körmérkôzések jelentették az elsô lépéseket a hivatalos bajnokság felé, amelyet aztán elôször az 1931. és 1932. évben írtak ki. Akkoriban nálunk még mindenhol a póznás, német kosárlabdát játszották, ezért az 1933-as torinói fôiskolai világbajnokságra kiutazó magyar csapat igencsak meglepôdött a palánkos pályákon és az általuk megszokottól jócskán eltérô szabályokon. A számukra váratlanul jött újdonságokat egy-két nap alatt kellett megtanulniuk. Ez sikerült, és a magyar csapat elindulhatott versenyen, sôt a tapasztaltabb franciákat le is gyôzték.
Az 1933. évi Torinói Fôiskolai Világbajnokságon részt vett magyar válogatott:
(balról) Rózsa László, Matusik-Maros Ferenc, Károlyi József, dr. Misángyi Ottó csapatvezetô, Petrik-Péteri Béla,
Majzik László, Szamosi-Sztankovics István, Kozma Emil
Az új, palánkos kosárlabda hamarosan itthon is kiszorította a régit, és ez ösztönözte a fejlôdést. Ugyanis a német típusú játék, amelyben kezdetben még érinteni sem volt szabad az ellenfelet, addigra eldurvult, és ezáltal elvesztette vonzerejét. Az újabb, szigorú játékszabályok által megkötött, szelídebb játékot az atlétikai szakemberek is kitűnô kiegészítô sportnak találták, és bevezették az atlétikai edzés segédeszközei közé. Az újjáéledô magyar kosárlabdasport válogatott csapata 1935-ben részt vett az elsô genfi Európa-bajnokságon. Nálunk akkoriban azonban még csak ébredezett ez a sportág, hiányában voltunk megfelelô csarnokoknak is, így nem csoda, hogy a magyarokat rendesen elverték az ellenfelek. Ezeknek a vereségeknek köszönhetôen a csapatot az illetékesek nem találták elég erôsnek arra, hogy a berlini olimpián az országot képviselje. S bár a kiutazáshoz szükséges anyagiak biztosítottak voltak, a már benevezett magyar válogatottat az akkori honi sportvezetôk visszaléptették.
Az 1935-ös magyar válogatott:
Kolozs, Velkei, Nagy S., Drégely, Szamosi, Lehel, Majzik
www.superjam.hu
