Veszélybe kerülhetnek a földkörüli vitorlásversenyek, amennyiben a segítségnyújtásban esetleg érintett országok illetékes szolgálatai túlzottan nagynak minősítik a veszélyt és vonakodnak a bajba jutott vitorlázók kimentésére indulni.
Legalábbis ez a véleménye a jelenleg zajló Vendée Globe egyik korábbi kiesőjének, a kanadai Derek Hatfieldnek.
Hatfield az Algimouss-Spirit of Canada fedélzetén vasárnap érte el a tasmániai Hobartot, miután ezer mérföldet vergődött minimális üzemanyaggal és megrongálódott vitorlázattal. Az 56 éves hajós az ausztrál hírügynökségnek, az AAP-nek azt mondta, az ilyen versenyek résztvevői igyekeznek saját erejükből partot érni, de azért szükség lehet külső segítségre.
"Ha azonban azokban az országokban, amelyek mellett elhaladunk, például Ausztráliában, Új-Zélandon vagy Chilében a parti őrségek úgy vélekednek, hogy túlságosan költséges és veszélyes vállalkozás számukra az ilyen segítségnyújtás, és egyszer azt mondják, hogy nem, akkor vége lesz az ilyen versenyeknek" – fogalmazott Hatfield, aki egyébként nem tartott igényt a segítségnyújtásra.
A hatodik Vendée Globe résztvevői, harmincan – köztük két nő – a franciaországi Les Sables d,Olonne-ból indultak november 9-én, hogy kikötés nélkül teljesítsék a 43 ezer km-es távot a Jóreménység foka, Ausztrália déli partjai, valamint a Horn-fok mellett elhaladva. Jelenleg már csak 14 hajós van versenyben, Hatfield szerint várhatóan az eredeti mezőny egyharmada tud majd célba érni.
Az élen továbbra is a 2001/2002-es kiírásban győztes francia Michel Desjoyeaux vitorlázik a Horn-fok közelében, már az Atlanti-óceánon, őt két honfitársa, Roland Jourdain a Veolia Environnement-nal, és Jean Le Cam a VM Matériaux-val követi mintegy 110, illetve 480 tengeri mérföldes hátránnyal.
MTI