Tavaly előtti budapesti mérkőzése után ismét a magyar főváros vendége lesz a legkeményebb küzdősportok közé tartozó K-1 egyik legnagyobb alakja, a Vörös Skorpió becenéven ismert Alexey Ignashov.
A fehéroroszok klasszis versenyzője a Papp László Budapest Sportarénában február 28-án rendezendő európai selejtezőn lép a kötelek közé – tájékoztatta Katona Attila, a viadal főszervezője az MTI-t.
Ignashov – aki egyedüliként mondhatja el magáról, hogy sikerült kiütnie a jelen talán legnagyobb harcosát, a K-1-ben háromszoros világbajnok holland Semmy Schiltet – az elmúlt két évben nem vívott hivatalos tétmérkőzést, éppen ezért a rajongók és a sportág elöljárói is kiemelt figyelemmel kísérik budapesti visszatérését a sportág nemzetközi élvonalába. Ezt mi sem bizonyítja ékesebben, mint hogy a K-1 alapítója, a japán Isii Kazujosi a helyszínen tekinti meg a fehérorosz óriás mérkőzését.
A K-1 vezére először vendégeskedik Magyarországon.
MTI