Az AC Milan megkezdte az előkészületeket David Beckham megvásárlására – jelentette be kedden az olasz futballklub ügyvezető alelnöke.
Adriano Galliani a Sky Sport 24-nek nyilatkozott úgy, hogy készek megszerezni az angol labdarúgót jelenlegi csapatától, a Los Angeles Galaxytól, hogy Amerika helyett Itáliában, a lombard élcsapatban játsszon tovább.
A 33 éves középpályás bő két hónapra, kölcsönbe érkezett a Serie A-ban jelenleg harmadik helyen álló Milanhoz, ahol nagyon jó benyomást tett a szakvezetőkre és a játékostársakra egyaránt, a hétvégi fordulóban, a Bologna ellen pedig megszerezte első olaszországi bajnoki gólját is.
"Ha Beckham megállapodásra jut a Galaxyvel, mi készen állunk a megvásárlására. A következő napokban tárgyalunk tanácsadóival" – mondta Galliani.
MTI