Kézilabda vb: Franciaország a világbajnok, Lengyelország nyerte a kis döntőt

kezivb09_fra_orom.jpg

A 21. férfi kézilabda-világbajnokság vasárnap befejeződött. A zágrábi arénában először Dánia és a Lengyelország csapott össze a bronzéremért a -kisdöntőben-.

A dánok kezdték jobban a mérkőzést, a lengyelek azonban a félidő végére fokozatosan magukra találtak és átvették az irányítást. A szünet után pedig már nem is adták ki a kezükből a vezetést, megszerezve ezzel a 3. helyet.

A lengyelek számára pszichológiai előnyt jelentett, hogy a középdöntő során egyszer már felülmúlták a dánokat. Az is valószínű volt, hogy a németországi torna után ismét éremmel térnének haza, még ha ezúttal egy kevésbé fényessel is…

Mindkét csapat fáradtnak tűnt a kezdésnél, alig esett gól az első negyedórában. Ebben a periódusban jobb volt Dánia, ám a lengyelek – többek között Karol Bielecki góljainak is köszönhetően – a 22. percben utolérték az északiakat, sőt a szünetig háromgólos előnyre tettek szert.

A második félidőben is csak egy fellángolásra futotta az Eb-győztestől, amely nyitott védekezésre váltva felzárkózott az 50. percre. A lengyelek viszont ezután egy 5-0-s sorozattal végképp eldöntötték a párharc sorsát. Bielecki végül 10 gólig jutott, míg a dánoknál hiába szerzett szintén 10 találatot Mikkel Hansen, illetve 7-et Lars Christiansen, az ő teljesítményük is kevés volt a sikerhez. Lengyelország így a múltkori vb-ezüst után most bronzéremmel gazdagodott.

kezivb09_fra_dobogo.jpg

A látottak alapján kétségtelen a vb torna két legjobb csapata a farncia és horvát gárda csapott össze a fináléban.

Az első félidőben fej fej mellett haladtak a csapatok, egyikük sem tudott nagyobb előnyre szert tenni. Döntetlen állással érkeztünk el a hajrához, amely során a franciák három góllal elléptek, a horvátok pedig már nem tudtak felzárkózni.

A két csapat 15. alkalommal találkozott nagy tornán, a mérleg eddig 7:6 volt a franciáknak, míg egy meccs döntetlenre végződött. Vb-döntőt egyszer játszottak korábban egymás ellen, és az 1995-ös izlandi finálét a gallok nyerték meg.

Mindkét csapat meggyőző formát mutatott a mostani torna alatt: a horvátok mind a kilenc mérkőzésüket megnyerték, és a franciák is csak a házigazdáktól kaptak ki, egy gyakorlatilag már tét nélküli középdöntőbeli összecsapáson. Az elődöntő egyik csapatnak sem jelentett gondot.

A horvátok mindenképpen visszavágtak volna a pekingi vesztes elődöntő miatt is, amelynek következtében az olimpián nem maradt esélyük megvédeni athéni ötkarikás címüket (pedig az övék lehetett volna az első nemzet a sportágban, amelynek ez sikerül).
Ahogy az várható volt, erre a mérkőzésre -még a halottak is feltámadtak poraikból-, a franciáknál Didier Dinart, a horvátoknál pedig Ivano Balic egyaránt vállalni tudta a játékot.

Gyors horvát góllal indult az első félidő, Ivan Cupic értékesített egy ellene elkövetett szabálytalanság miatt megítélt hétméterest. Ezután azonban visszavettek a felek a gólgyártásból, fej fej mellett haladva 5-5 állt csak az eredményjelzőn a játékrész felénél.

Meglepetésre bekerült a csapatba a horvátoknál az eddig kevesebbet játszó Goran Sprem, aki két góllal nyitott, ám utána már nem tudott túljárni Thierry Omeyer eszén. A jobb szélen is remekelt Ivan Cupic, aki a hétméteresek lövését is magára vállalta. Ivano Balic a 15. perc táján lépett először a pályára, de igazán lendíteni nem tudott az együttes játékán.

Nem úgy, mint Daniel Narcisse, aki a félidő utolsó 10 percében négy góllal terhelte meg a horvát kaput. Ezzel a szintén négy találatig jutó Michael Guigou mellett a franciák legeredményesebb játékosa lett.

A tét nagyságához képest végig sportszerű keretek között zajlott a találkozó, a bíróknál sem lehetett érezni, hogy a hazaiak felé lejtene a pálya. Átlövésből gyakorlatilag képtelenség volt gólt szerezni (az All Star-csapatba is bekerülő Nicola Karabaticnak sem sikerült), a találatok többsége szélről vagy betörésből született. A kiegyenlített állás megmaradt a félidőre is, 12-11-es horvát vezetés állt ekkor az eredményjelzőn.

A második játékrészben is folytatódott a nagy küzdelem és a szoros állás: egy gól ide, egy oda. Karabatic is megszerezte az első találatát, de a döntő továbbra sem róla szólt. Sokkal inkább Guigouról, aki a 44. percben már kilencedszer volt eredményes. Nem sokkal ezután Balic balhézott össze a szerinte túl keményen védekező Karabaticcsal, de nagyobb összetűzés szerencsére nem lett a dologból.

18-18-as döntetlennel érkeztünk el az utolsó tíz perchez. Fáradni látszottak a horvátok, hárommal elmentek a franciák – ekkora különbség nem volt eddig a meccsen. Érthető módon siettetniük kellett a hazaiaknak a támadások befejezését, ezekbe viszont több hiba is csúszott, így pedig nem tudtak örömöt szerezni az őket támogató zágrábi közönségnek. Ekkor már az indulatok is kicsit elszabadultak, a nézők dobálózni kezdtek, Igor Vorit pedig a játékvezető inzultálásáért kiállították. (Vori olyan mozdulatot tett labdával a bíró feje felé, mintha középkezdéskor azt akarná megcélozni)

Győzelme révén Franciaország párhuzamosan birtokolja az olimpiai és a világbajnoki címet is.

Sokáig nem maradunk minőségi kézilabda nélkül, folytatódnak ugyanis a BL küzdelmei, majd pedig az Eb-selejtezők.

Eredmények:
21. férfi kézilabda világbajnokság, Hotvátország
Helyosztók:
A 3. helyért:
Lengyelország-Dánia 31-23 (14-11), Zágráb, V: Lazaar, Reveret (franciák)
LENGYELORSZÁG: Szmal, Malcher (kapusok); Bielecki 10, Glinski, Jaszka 4, Jurasik 1, B. Jurecki 2, M. Jurecki 3, Jurkiewicz, Kuchczynski, K. Lijewski 4, M. Lijewski 2, Siódmiak, Tluczynski 5, Zóltak
DÁNIA: Hvidt, Jakobsen (kapusok); Boesen, Christiansen 7 (2), Eggert, M. Hansen 10 (2), Jensen, Jörgensen 2, Knudsen, Laen 1, Lindberg 2, Mogensen 1, Nielsen, Söndergaard, Spellerberg
Kiállítások: 4, ill. 10 perc.  Hétméteresek:  ill. 0. ill. 5/4

Döntő:
Franciaország-Horvátország 24-19 (11-12)
Franciaország: Karaboué, Omeyer (kapusok) – Abalo 2, Abati, Bosquet, Dinart, Fernandez 2, G. Gille, Guigou 10/7, Junillon, Karabatic 2, Kempe, Narcisse 6, Ostertag, Sorhaindo 2
Horvátország: Alilovic, Losert (kapusok) – Balic 1, Cupic 6/4, Duvnjak 2, Gojun, Horvat, Kopljar, Lackovic 4, Metlicic 1, Spoljaric, Sprem 3, T. Valcic, Vori 2
Hetesek: 7/7, illetve 4/4  Kiállítások: 4, illetve 8 perc
A végeredmény, világbajnok: Franciaország (Jerome Fernandez, Didier Dinart, Guillaume Gille, Daniel Narcisse, Guillaume Joli, Daouda Karaboue, Nikola Karabatic, Christophe Kempe, Franck Junillon, Thierry Omeyer, Joel Abati, Luc Abalo, Cedric Sorhaindo, Michael Guigou, Sebastien Bosquet, Sebastien Ostertag, Xavier Barachet), 2. Horvátország, 3. Lengyelország, 4. Dánia, 5. Németország, 6. Magyarország (Fazekas Nándor, Puljezevics Nenad, Iváncsik Tamás, Harsányi Gergely, Mocsai Tamás, Nagy László, Gál Gyula, Herbert Gábor, Zubai Szabolcs, Császár Gábor, Eklemovics Nikola, Ilyés Ferenc, Putics Barna, Katzirz Dávid, Iváncsik Gergő, Törő Szabolcs),7. Svédország, 8. Szerbia, 9. Norvégia, 10. Szlovákia, 11. Macedónia, 12. Koreai Köztársaság, 13. Spanyolország , 14. Egyiptom , 15. Románia , 16. Oroszország , 17. Tunézia , 18. Argentína , 19. Algéria , 20. Kuba , 21. Brazília, 22. Kuvait , 23. Szaúd-Arábia , 24. Ausztrália

Az újságírók szavazatai alapján Igor Vori, az ezüstérmes házigazdák beállója lett a horvátországi férfi kézilabda-világbajnokság legértékesebb játékosa.

Az All Star-csapatba nem került be magyar, az aranyérmes franciák és a horvátok három-három, míg a harmadik lengyelek egy játékost adnak ebbe az együttesbe. A torna gólkirálya a korábbi veszprémi kedvenc, a macedón Kiril Lazarov lett, aki 92 találatával világbajnoki rekordot ért el.

A vb All Star-csapata:
Thierry Omeyer (Franciaország) – Nikola Karabatic (Franciaország), Blazenko Lackovic (Horvátország), Marcin Lijewski (Lengyelország), Michael Guigou (Franciaország), Igor Vori (Horvátország), Ivan Cupic (Horvátország)

gólkirály:
Kiril Lazarov (Macedónia) 92 gól (új világbajnoki rekord)

www.nso.hu

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.