Egy híján 9300-an úszták át a Balatont szombaton, a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 km-es távon
A 28. Balaton-átúszáson – amelyet a rossz idő miatt a múlt héten nem tudtak megrendezni – ezúttal kiváló idő, 24.5 Celsius-fokos víz várta a próbálkozókat. A legjobb időeredmény 1 óra 8 perc közelében volt.
Az úszók között volt többek között Erdei Zsolt profi ökölvívó világbajnok is, aki bő 3 óra alatt teljesítette a távot. Volt olyan bátor vállalkozó is, aki kimondottan erre az alkalomra varrt, matyómintás felsőben és nadrágban szelte át a tavat.
Átúszta a Balatont Simóka Bea is. A sportszakállamtitkár elmondta, először vett részt a próbán, és alaposan elfáradt.
"A szakállamtitkárságról többen vettünk részt az átúszáson" – mondta az MTI-nek, majd hozzátette, ezzel is igazolni szeretnék, hogy nemcsak beszélnek a sportról, hanem művelik is.
Az öttusában világbajnok Simóka különdíjakat is átadott: többek között egy hétéves kislány kapta meg az egyiket, akit a legszimpatikusabb résztvevőnek ítéltek meg.
