Kézilabda NB I: Debrecenben sem csípték meg az ETO-t

kezi.jpg

A címvédő Győr 28-24-re nyert Debrecenben a női kézilabda NB I pénteki rangadóján, így jobb gólkülönbségének köszönhetően a tabella élére ugrott a szintén százszázalékos Békéscsaba elé.

    Eredmény:
DVSC-Aquaticum – Győri Audi ETO KC 24-28 (11-17)

    A hazaiaknál nem játszhatott a térdsérüléssel bajlódó Borbás és a mellhártya-gyulladással kezelt Bognár, a túloldalon pedig a világ egyik legjobb irányítója, Görbicz, valamint Bradeanu.

    A debreceniek kezdtek jobban, és Triffa védéseinek köszönhetően lépéselőnybe kerültek. A vendégek eleinte Vérten góljaival "tapadtak" a DVSC-re, majd a 16. percben sikerült egyenlíteni (8-8). A győriek brazil légiósa, Amorim magára talált, és fergeteges negyedórát produkált együttese, amely megnyugtató előnnyel mehetett pihenőre.

    A fordulás után keményen harcolt a Debrecen, fokozatosan csökkent a különbség, és feljött a gárda 20-18-ra. Csakhogy a nagy rohanásban kicsit fáradni látszottak a hazaiak, megint a Győr akarata érvényesült és négygólosra hízlalta a vezetését. A hajrában egy utolsó rohamot indított a vendéglátó (22-24), ám a rutinosabb ETO ebben a szakaszban már nem hibázott, és megnyerte az alapszakasz végeredményét alapvetően befolyásoló ütközetet.

    A Győr immár 18 bajnoki mérkőzés óta veretlen.

    korábban:
Dunaújváros – Kiskunhalas-Bravotel 35-28 (14-13)

    Az élcsoport állása: 1. Győr 12 pont/6 mérkőzés (204-140), 2. Mondi-Békéscsaba 12/6 (177-133), 3. DVSC 8/6