Budavári Zoltán: Jó kis verseny, nagy kihívás!

Budavári Zoltán: Jó kis verseny, nagy kihívás!

 

 

Interjú Budavári Zoltán Rallyversenyzővel a 2015-ös ISEUM Rallye előtt.

Egy rövidre sikeredett Miskolc Rally után vagy, de már az ISEUM Murva Rallye-ra koncentrálsz.

 

Mi történt, hogy ideje korán véget ért a versenyetek?
– A Fony – Óhuta gyorsaságin füstölni kezdett az autó, szakasz végére sajnos nyilvánvalóvá vált, hogy a váltóból szivárgó olaj okozza. A versenyt ezek után nem tudtuk folytatni.

 

Kemény 120 versenykilométer, tizenegy szakaszra bontva vár rád és navigátorodra.
Olvasható a versenykiírásban, hogy akár aszfalt futóművel is lehet indulni.

– Aszfalt futóművel nem készülünk, de úgy gondolom, hogy meg vannak a megfelelő beállításaink a Szombathelyi pályákra.

Ennyire jó minőségűek ezek a pályák, illetve korábban indultál-e már ezeken, és ha igen milyen sikerrel?
– Tényleg rendkívül jók a körülmények valamint a pálya is Szombathely környékén.  Már sokszor jártunk itt, és mindig elég jó emlékekkel távoztunk, többször állhatunk már a dobogón is.

A sok etap kilométer mennyire árt a murvagumiknak?
– en azt gondolom, hogy ezt a terhelést még bírniuk kell a gumiknak.

Az első gyors szombaton Rally katlan néven ismeretes. Ez nézők számára mit is jelent? Látványt, tempót, hányszor is láthatnak benneteket?
– Tényleg vannak látványos ugratók a katlanban, ami a nézőknek nagyon szemet gyönyörködtető is lehet, de az autóknak hatalmas kihívás. Emiatt azt gondolom meg kell tisztelni az ugratókat annak a párosnak, aki be is akarja a versenyt fejezni.

A második gyors a Farkas erdő lesz, ahol majd 17 kilométert tesztek meg murván. Hány pályabejárás engedélyezett számotokra és elég-e az a tökéletes itinerhez?
– Jártunk már 2012-ben a Farkas erdei gyorson, jó kis pálya és nagy kihívás.

Lesz-e teszt a verseny előtt számotokra?
– Igen a hivatalos teszten ott leszünk és próbálunk minél több kilométert megtenni.

Támogatóink segítségét köszönjük: AquaprofitZrt., Morsimp Kft., Méta Hungary Kft., Vitalspa, Eurosense, GarAgent kft., Scale.

– Hajósi Miklós –
www.hajoka.hu

Az eredeti cikkhez kattintson ide!

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.