A tavalyi Draft bővelkedett kitűnő elkapókban és a jelek szerint is az idei évben is remek receiverek kerülnek majd be az NFL-be. Tavaly a Draft első körében öt elkapó, Sammy Watkins (Buffalo Bills), Mike Evans (Tampa Bay Buccaneers), Odell Beckham, Jr. (New York Giants), Brandin Cooks (New Orleans Saints) és Kelvin Benjamin (Carolina Panthers) került kiválasztásra az első körben.
Nagyon jó évfolyam volt hiszen egyikük sem vallott szégyent de közülük is kiemelkedett Beckham, Jr.. A fiatal elkapó első szezonjában megdöntötte szinte az összes újonc elkapórekordot még úgy is, hogy sérülés miatt ki kellett hagynia az alapszakasz első négy mérkőzését. Igen magasra tette a mércét és az idei újoncoknak össze kell szedniük magukat ha el akarják feledtetni a Giants elkapójának tavalyi szezonját.
